Radnóti Miklós: Február
Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó: csordul, utat váj.
Újra lebeg, majd letelepszik a földre, végül elolvad a hó: csordul, utat váj.
Én a Halál rokona vagyok, Szeretem a tűnő szerelmet, Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy.
„Állj meg.” Ordít utánam az éjben Cafra sereggel a Tegnap. „Állj meg.” És én megyek, megyek.
Apám mindig komor volt, Felhők vonultak homlokán.
Szeretem a kandalló parazsát, a leégett fa nyugodt aranyát,
Hóbafagyott levelet kaparász dideregve a szellő.
Elesett és büszke vagyok. Bőrömön a salétrom sója, Felsérti szülőházam sok Messziről jött lakója.
Későn kel a nap, teli van még csordúltig az ég sűrü sötéttel.
nagy riadalom támad az árnyékok hivatalában ha tudomásukra jut
Ezuttal sírva, szépen Forgok meg lelkemnek régi
End of content
End of content