Fodor Géza: Forrásvízre vércsék szálltak
A völgykatlanból hogy fölfakadt
Mohos sziklák közt tört elő…
A völgykatlanból hogy fölfakadt
Mohos sziklák közt tört elő…
A tájra ráterül a téli csönd.
A havas úton páros, mély keréknyom
Felkígyózik a falun át a hegyre
S az erdészháznál megáll odafönt.
A nap verse.
Őszinteség, te éltető meleg forrása lelkem tépett tájainak: elfojtalak,
Megfojtalak, magam, a két gyilkos kezemmel.
A nap verse.
A nap verse.
Őszi idő, ködös idő,
Bánom is én, akárminő!
A békejobb még vissza-visszarándul,
Rángatja görcs: gőg, szégyen, gyűlölet,
Fehér gőzt fújó bomlott Állat
nedves fogát a Földbe vájja,
csókolja, tépi, marja, vágja,
s a Föld borzongva megremeg.
S bár e nagy hírről ma is pletykák járnak,
az esetről mégsem hallott a világ…
End of content
End of content