Nagy Zoltán Mihály: Nélküled
elmentél elvitted
elmentél elvitted
Én már semmitõl se félek. Nem lázadok, nem remélek.
pendül pattan egy ér sorsot színez a vér
Karácsony megfeszít,
Bár harminc pénzük visszadobtam
fekete péntek fekete ormán roskad a nap le fekete formán
várandós egek tépett hajnalok
Hulló gyöngyök, ég-udvarok Ballagó csönd, veled vagyok
Lelkeket jöttem venni tőletek,
Mint tűzhányó a hegy gyomrába, Úgy van bezárva önmagába Az én világtalan anyám. Csak tapogat, mint magzat a méhben, Egyforma napok sűrűjében Kitartóan fohászkodik. Magába néz csak, hosszan, mélyen, És fényt keres a feketében: Emberhez méltó küzdelem.
End of content
End of content