Balogh Balázs: Üzenet
Az idő lisztet szór a fejemre, ő harap – s én leszek fogatlan.
Az idő lisztet szór a fejemre, ő harap – s én leszek fogatlan.
Buján gomolygó ködökből jöttem, jövetelem bár senki se várta. Test- és árnyatlan lények mögöttem, a hajnal homlokán izzott a párta.
Havas hegyekből kitörök. Táltos paripám felröhög.
Hangok magasa épül Hangok magasa bomlik
… és formálódik a meghidegült csoda Isten kezében.
(Amikor anyu elment…) Reményünk egyedüli Elmúlik majd az is
Jégcsap ég – fagyott a gondolat,
Elszivárgó időben csörgedez medrét robbantva megannyi sorsiram.
aztán már nincs is semmi csak a csillagbójás közöny
Ez most már nem az a játék. Te engemet, én tégedet.
End of content
End of content