Sz. Kárpáthy Kata: A laktanya tetejéről
A nap verse.
A nap verse.
Még várunk egyre, mozdulatlan, némán
és elnézzük hosszan e fél-égtájt
arcomra szállva verdes
fekete szárnyú gondolat
Nyugtassa isten, sírja örök ölén
Álmodjon éltet, mit sohsem élhetett…
Szabad kezet kapott az őrület, megnőtt a gyűlölet tágassága…
A nap verse.
Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Nincs semmim… Így megyek magamban –
tip-top – szelíden, csendesen
s ha éjjel bántanak a rablók,
kitárom két üres kezem.
Izzadt és meztelen a város,
mint hűtlen, kit párja tetten ér.
Minden apró mélyedésben sáros
sebtiben mosott munkástenyér.
End of content
End of content