Fekete István: Nyár végén
Az árokparton elnyűtt gyalogút,
és az erdőkben augusztus seper;
Az árokparton elnyűtt gyalogút,
és az erdőkben augusztus seper;
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Vasban a világ ellenem:
töri gerincem, szellemem,
idegem, álmom, szép arám,
jövőm, virrasztott éjszakám.
Puha mellü, fáradt hónap
altató!
Mész az utcán
s hirtelen sajnálnod kell mindenkit…
Árnyak sora ül a réten.
Nyáj zsong be a faluvégen.
Alföld s Kárpátok intenek egymásnak,
Felette néma, örök üdvözlet –
Hej asszonyok! most nézzetek reám
s köröttem álljatok, amig beszélek…
Estére mi marad belőlem?
„Édes anya, édes apa!
Mondjátok csak, mi a haza?
Tán e ház, amelyben vagyunk?
Amelyben mindnyájan lakunk:
Ez a haza?”
End of content
End of content