Pilinszky János: Milyen felemás
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk…
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk…
hogy vállfa vagy
akasztófa
te döntöd el
Gyerekem lett. Igazi táltosgyermek.
Mikor született, volt már két foga.
Mellemre tettem, bimbaját harapta
s kevés tejemmel nem telt be soha.
Erőt az elérhetetlen jövő ad
s holnapi romlása a vágynak
…és néha méz és néha kvarc
és néha tűz és néha felleg…
Előtte az utak készülődtek,
feje fölött kékívelt az ég,
talpa alatt füvek szöszmötöltek.
A nap verse.
Jövel, oh verseimnek lelke, Lélek!
És vess magot szántóföldjén szivemnek,
Hol dús igék és bús dalok teremnek.
Oh Lélek, el ne hagyj, magamba’ félek.
Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
látod az öreg nőt ki a pult mögött
árul én ismerem mióta megszülettem
rám bízta ősz hajszálainak megszámlálását
End of content
End of content