Melyik faj legyen az év hala 2020-ban?
Szavazás kezdődött a 2020-as év haláról. A Magyar Haltani Társaság most is három őshonos fajt állított jelöltként, melyek közül kettő fogható, egy védett.
Szavazás kezdődött a 2020-as év haláról. A Magyar Haltani Társaság most is három őshonos fajt állított jelöltként, melyek közül kettő fogható, egy védett.
Ne nézzetek rám borzalommal, ha meghalok: az a halott a koporsóban nem én vagyok. Csak hamu az, elomló televény. A láng eltűnt. A láng, – az voltam én.
A Kutató Diákok Mozgalma a 2019/20-as tanévben is meghirdeti a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciáját (TUDOK 2020), melynek célja, hogy felkeltse az érdeklődést a tudományos gondolkodás és a kutatás iránt.
A tejszínes-sajtos tészta és a sült csirkemell külön-külön is remek ételek, ám együtt kiadós és ízletes fogást alkotnak. Bármilyen tésztából jól sikerül majd.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „A mi történetünk” címmel szakmai hétvégét és továbbképzést szervez külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára.
Az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatot hirdet a japán-magyar kapcsolatok és a két nép közötti szabad információ-áramlás erősítésére:
Dnyeper partja bogas-gallyas, fűz-csalitban jávorszarvas,
A Hagyományok Háza Karácsonyi asztal címmel rajzpályázatot hirdet gyermekek számára három korcsoportban.
Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok, Ti királyok, nyílt őszinte szót, Ahogy tetszik, köszönjétek meg, vagy
A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház felvételt hirdet segédszínészi munkakörbe.
End of content
End of content