Nagy László: Krizantém
Fehér vagy, mint a habcsomó, nehéz vagy, mint a bánat,
Fehér vagy, mint a habcsomó, nehéz vagy, mint a bánat,
Ez a leány a nagy mindennek Remekbe termett, kicsi mása,
A Halmos Béla Program célja a népzenei utánpótlás támogatása, színvonalas népzenei és világzenei produkciók fellépési lehetőségeinek, bel- és külföldi népszerűsítésének, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a velük együtt élő nemzetiségek népzenei világát jellemző kulturális sokszínűség bemutatásának elősegítése. A Program lehetőséget kíván adni, hogy a tartalmas, értékes népzenei és a népzenei hagyomány mély ismeretén alapuló…
2019-ben újra itt a lehetőség kreatív alkotások által megmutatni a táborok során szerzett élményeket. #KREATÍV (hasthag kreatív) néven az Erzsébet Táborokat szervező és megvalósító Erzsébet Alapítvány pályázati felhívást hirdet 3 kategóriában. A felhívásra készült alkotásokat postai, valamint elektronikus úton lehet beküldeni az Adatlap és adatvédelmi nyilatkozattal együtt, egészen 2019. november 8., 23 óra 59 percig!
Egy korábbi tanulmányutam során a Kékfestő Múzeumban jártam Pápán. Egy igazi időutazás volt a 200 éves épület ódon falai között járni. Mondanom sem kell, bárhová néztem, mindenhol kékfestőanyagból készült dísztárgyak vettek körül. Igencsak elcsodálkoztam, amikor a kékfestőmesterség hátterét is megismerhettem.
Magyarország Beregszászi Konzulátusa pályázatot hirdet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjai számára történelmi dolgozat írására A magyar rendszerváltás és a külhoni magyarság témában.
Nyár és tél között úgy vándorol Október, November, mint a poros országúton
Az Acta Mundi és a Változó Világ szerkesztősége nemzetközi matematikai pályázatot hirdet meg PRIMAX néven, a következő feltételekkel.
Október-csillagok hulltak nagy robajjal, tankok dübörögtek hatalmas morajjal,
Gordonkahangján sírvavigadásnak Mesélsz nekünk igaz magyar mesét, Hogy megszépül szavadra mind a bánat S tündéri távlat lesz a messzeség.
End of content
End of content