Megint egy kis időutazásra invitálom a kedves Olvasót. Menjünk vissza mintegy húsz-harminc évet – de lehet többet is – az időben. Ugyanilyen szép tavaszi idő vár minket, amikor a kertekben nemcsak a méhek zümmögtek a lassan nyiladozó virágok között, hanem a szomszédok kiabáltak át a kerítéseken, megbeszélve ügyes bajos dolgaikat. Persze a tavaszi munkák akkor…
Egy-egy régi bútordarabtól nehéz megválni. Főként, ha emlékek is kötődnek hozzá. Ilyenkor szoktam „átálmodni” a tárgyat.
A népi textíliák egyik igen érdekes részét képezik a feliratos falvédők. Egykor jómagam is számos háztartásban láttam a „spór” fölé vagy a konyaasztal mellé akasztott, „rigmusokkal televarrt” falvédőket. Az évek teltek, nem is nagyon figyelt ezekre senki. Én legalábbis nem szenteltem különös figyelmet nekik. Aztán, mintegy húsz évvel később jómagam is más szemmel kezdtem a…
Sorozatunkban jó pár régi tárgyat bemutattunk már. A listának azonban még közel sincs vége. Ezúttal – kollégám javaslatára – a vájlingról írok néhány gondolatot.
Régen szinte minden gazdaságban tartottak tehenet. Ez az emberi életmódhoz kapcsolódó alapvető szükséglet volt évezredek óta. Nem kedvtelésből történt, hanem egy egyértelmű cél érdekében, ami pedig a létfenntartás volt; az állatokhoz való viszonyulást, a tulajdonlást és az állatok értékét ez is határozta meg.
Drága kincsem, galambocskám, Csikóbőrös kulacsocskám! Érted halok, érted élek, Száz leányért nem cseréllek. Csokonai Vitéz Mihály: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz
Szennyes ingem, szennyes gatyám, Mezőségen lakik anyám. Nincsen fája, sem hamuja, Hogy az ingem megszapulja. Ne nézd, hogy én szennyes vagyok, Mert szívemben nincsen mocsok. Az az egy pecsét benne van, Szeretlek én rózsám, nagyon. (A Fonó zenekar szövegei)
„Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében, amikor még a tejesasszonyok, a milimárik, bádogkannákban hordták házhoz a tejet, és a jegesemberek kiáltozása törte meg a kisvárosi hajnalok csendjét,…”
Pár éve vagy évtizede a téli időszakban mindig lekerült a padról nagymamám régi, poros esztovátája. A konyhában felállítva szinte az egész teret elfoglalta. De szőni kellett. Általában pokrócot, ritkábban kendőt szőttünk.
Kamránk falán számos régi eszköz van felakasztva, melyeket csupán díszként tárolunk. A szó szoros értelmében nem díszek ezek már, hanem inkább egy letűnt kor emlékei. Ha munkám engedi, néha elidőzök egy-egy edény, eszköz előtt, és tűnődöm, vajon mire is használhatták egykor.
End of content
End of content