Civil szervezetek Kárpátalján: a Sámuel Alapítvány
A szülői gondoskodástól megfosztott gyermeknek is joga van a család otthont adó melegére, szeretetére.
A szülői gondoskodástól megfosztott gyermeknek is joga van a család otthont adó melegére, szeretetére.
A zsidó vallásos élet kerete mindig és mindenhol a közösség, a kehila volt.
Sokan, akik a középiskola után egy távoli, nyüzsgő városban folytatják tanulmányaikat, belecsöppennek a nagyvárosi életbe, belekóstolnak annak programjaiba, sok esetben nem elégedettek azzal, amit ott kapnak.
Volt diákokkal beszélgetve sokszor hallom, hogy örömmel térnek vissza abba az intézménybe, mely tudással és tapasztalattal vértezte fel őket.
Történelmünk, múltunk felidézése, nagyjainkra való emlékezet áll a középpontjában annak a civil szervezetnek, mely majdnem húszéves múltra tekint vissza.
„A hit védelme és az elesettek megsegítése” jelmondattal munkálkodnak nap mint nap a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat (BJMSZ) munkatársai.
Kárpátalján öt HIV/AIDS elleni projekt működik.
A közösségi életben való aktív részvétel mindig fontos szerepet játszott a társadalom életében.
A XXI. századi ember életében már nem luxuskérdés a szabadidő változatos eltöltése.
Egy közösség működésében sokszor húzóerőként szolgálhat a szervezetbe való tömörülés. A közös érdek és célok egységes tevékenységre késztethetik az érintetteket.
End of content
End of content