Kárpátalja anno: Várnai Zseni és a beregi szőttes
A számunkra oly kedves beregi szőttesről szebben még nem írtak, mint Várnai Zseni (1890 – 1981) József Attila-díjas költő:
A számunkra oly kedves beregi szőttesről szebben még nem írtak, mint Várnai Zseni (1890 – 1981) József Attila-díjas költő:
Nem túlzás, amikor az egykori mezőgazdasági szakember, gazdálkodó Egán Edét (1851 – 1901) hősnek nevezzük. A XIX. század végén a ruszinok számára ő jelentette a mezőgazdasági és társadalmi felemelkedés lehetőségét. Ő volt az, aki 1897-től a hegyvidéki kirendeltség miniszteri biztosaként hozzájárult a kisparaszti gazdaságok fellendüléséhez; hitelszövetkezetek beindításával ellensúlyozta az uzsorások tevékenységét; valamint olvasóköröket hozott létre a…
Ungvár és Ung vármegye címmel jelent meg 1940-ben az a könyv, mely részletesen bemutatja Ung vármegyét és annak központját, Ungvárt.
Az Ungvár melletti Patakos (Patzkanovo) településen, egy szegény paraszti család nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1913. október 22-én Vaszil Szvida szobrászművész.
A Mezőkaszonyi Gazdasági Bank Részvénytársaság alapszabályait tartalmazó füzetet 1907-ben adták ki Klein Béla mezőkaszonyi nyomdájában.
Kossuth Lajos 1894. március 20-án adta vissza lelkét teremtőjének Torinoban.
Drugeth János (1292–1335) szobrát 1943. június 27-én avatták fel Ungváron. Az emlékművet Ungvári Lajos szobrász készítette el a város közadakozása, dr. Megay László polgármester és a magyar kormány támogatása jóvoltából. Az ünnepségen jelen volt a város valamennyi egyházi és világi méltósága. Antal Miklós pápai kamarás, tanügyi főtanácsos és gimnáziumi igazgató akkor mondott beszéde egy kis…
Gaar Iván, az Ungmegyei Nemzeti Szociáldemokrata Szervezet egykori elnöke visszamelékezéseit tartalmazza A régi Ungvár történetéből című összeállítás, melyet Ungváron adtak ki az 1920-as években.
Magyarországon az 1918. évi X. néptörvény foglalkozott az északkeleti Felvidéken élő ruszinok sorsával.
1930 márciusából származik az a képeslap, melyet Ungvári címzéssel adtak postára.
End of content
End of content