Kárpátalja anno: nagyszőlősi utcarészlet
A kistarna.ucoz.ru internetes oldalon érdemes körülnéznie azoknak, akik szeretik a régi felvételeket.
A kistarna.ucoz.ru internetes oldalon érdemes körülnéznie azoknak, akik szeretik a régi felvételeket.
Igazi regénybe illő esemény zajlott az 1800-as évek közepén Ugocsa vármegyében, Királyházán. A Nagyszőlőstől tíz kilométerre fekvő település romos erődjében, a Nyalábvárban, a régészek jelentős leletanyagra bukkantak.
Hieronymi Károly 1903-tól 1905-ig, valamint 1910–1911. között töltötte be a magyar kereskedelemügyi miniszter székét. Ebben az időszakban több alkalommal is elutazott Técsőre. Egyik kárpátaljai látogatását a Vasárnapi Ujság 1910. május 10-i számában is megörökítették.
Valamikor a második világháborút követő években készült az a felvétel, amelyen Beregszász Széchenyi utcáját szépítik a munkások.
Az 1891-es esztendő óta augusztus 20-a hivatalosan is Szent István ünnepe Magyarországon.
A tengerszint feletti 275 méteres magasságban fekszik a Técsői járás települése, Irhóc-Lázi (Vilhivci-Lázi).
Ritka fotó került a kezembe: Ungvárnak az Ung jobb partján lévő városrésze látható a képen, amelyről azonban hiányzik a zsinagóga épülete.
Técső mellett, a Tarac folyó partján fekszik Alsókálinfalva (Kalini), melynek nevét 1405-ben említik először az írások.
„Honfi e bércormon, szíved hevesebb dobogása jelzi, hogy ősi honod drága határa ez itt. Itt hangzott egykoron riadó csatakürtje Lehelnek. Nagy Rákóczink itt hullata búcsú könnyűt Szent kegyelet tüze gyúl itt minden csipkebokorba Oldozd meg saruid: Szent hely ez itt, ahol állsz.”
Kamil Raichl (1895-1971) cseh főiskolai tanár és felesége, Blaženy 1938-ban tett körutazást vidékünkön.
End of content
End of content