Kárpátalja anno: a huszti országgyűlés
A Rákóczi-szabadságharc alatt több országgyűlést is tartottak, melyek egyikére Huszton került sor 1706.március 8–20. között.
A Rákóczi-szabadságharc alatt több országgyűlést is tartottak, melyek egyikére Huszton került sor 1706.március 8–20. között.
Az ezredforduló óta évente megrendezik a Kárpátalján kedvelt sajtfélét, a brinzát népszerűsítő gasztronómiai fesztivált. Idén is több ezren látogattak el Rahóra, hogy ízletes juhsajtot kóstoljanak, és részt vegyenek a hagyományőrző programokon.
A Rákóczi-szabadságharc idejéből és az azt követő időszakból számos legenda, monda, népdal, szólás maradt fenn a magyar és a ruszin nép körében a Nagyságos Fejedelemmel kapcsolatban.
Gyakran nevezik mini Svájcnak Kárpátalját. Joggal, hiszen természeti értékei, épített öröksége, népi kultúrája és egyelőre kiaknázatlan számos más adottsága alkalmassá tennék arra, hogy felvegye a versenyt a közép-európai állammal.
A Puskás család anyukájával, Lídiával megbeszéltem, hogy ellátogatok hozzájuk beregújfalui otthonukba. Már hozzájuk tartottam, amikor rádöbbentem, hogy a Beregszásztól mindössze 18 kilométerre fekvő települést szinte alig ismerem. Ugyan évekkel ezelőtt jártam ott egyszer, de akkor a helyi romatáborban forgattunk egy dokumentumfilmet, a települést jóformán nem is láttam. Pedig a dimbes-dombos táj között megbújó, közel 2000…
Zajlik a fűszerpaprika betakarítása Nagydobronyban, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a házak tornácán, a teraszokon és az ereszek alatt mindenütt száradó paprikafüzéreket látni.
A Nagyszőlősi járás ruszin települése a Tisza jobb partján, Tiszasásvár, Szőlősvégardó és Nagyszőlős közt fekvő Tiszaszirma (Drotinci).
Az Ungvári 7. Számú Középiskola udvarában helyezték el Kárpátalja és egyben az ország első „bogárhoteljét”, mely tulajdonképpen egy iskolai rovarteleltető telep.
Amikor először elolvastam a Szabó Lipót Könyvnyomdájában valamikor a múlt század első felében készült técsői képeslap feliratát, elmosolyodtam.
Életem során megannyi érdekes, hagyományos vagy épp kevésbé mindennapi ajándékot kaptam már, de talán a legutóbbi volt számomra a legfurcsább.
End of content
End of content