Nagycsaládok Kárpátalján: a Kalanics család
Még emlékszem azokra az időkre, amikor a három nagyobbik gyermekünk kicsi volt. A ház többnyire a feje tetején állt, s egy percre sem hagyhattuk a csemetéket magukra. Valaki mindig éhes volt, bepisilt vagy balesetet szenvedett. Sokszor feltettem magamban a kérdést: fogok-e még valaha végigaludni egy éjszakát, elolvasni egy könyvet vagy megnézni egy filmet, ami nem hat éven aluliaknak készült?
Aztán ez a korszak is elmúlt. Ép ésszel túléltük, s ma már családi anekdotaként emlegetjük az orrba dugott kekszet, az odazárt ujjat, az elhagyott gyereket.
A salánki Kalanics Csaba és Kinga számára is eljön majd ez az idő. Egyelőre azonban még a kisgyermekes korszakot élik. Lányaik hét, négy és másfél évesek. Az édesanya egyedül van a gyerekekkel, hiszen a férje Németországban vállalt munkát.
Ismerjük meg a Kalanics családot!
– Honnan származol?
– Tiszaújhelyi vagyok. Egy bátyám van. Édesapám a tiszaújlaki cipőgyár munkása volt, majd a határt járta. Most egy benzinkúton dolgozik, illetve mezőgazdasággal foglalkozik. Édesanyám rokkantnyugdíjas, ő a háztartást vezette.
– Hova jártál iskolába?
– Tiszaújlakon tanultam az ukrán tannyelvű középiskolában, majd kitanultam a műkörmös szakmát.
– Mit tudhatunk a párodról?
– Csaba salánki születésű, neki egy bátyja van. Miután elvégezte a helyi középiskolát, a hordókészítő édesapjának segített a műhelyben, illetve kőműves munkát vállalt.
– Hol találkoztatok?
– Egy eljegyzésen ismerkedtünk meg. Két és fél év udvarlás után, 2011-ben házasodtunk össze.
– Hol akartatok letelepedni?
– Egyértelmű volt, hogy Salánkra költözünk, ugyanis Csabáéknak emeletes házuk volt. Mi megkaptuk a felső szintet, a nagyszülők pedig a földszinten laknak. Hamar beilleszkedtem. A salánkiak barátságosak, beszédesek.
– Mivel foglalkozott a férjed a z elmúlt években?
– Miután összeházasodtunk, Csaba itthon dolgozott, illetve egy rövid ideg Magyarországon vállalt kőműves munkát. Amikor az első gyermekünk kétéves lett, akkor ment el németországi munkára. Azóta ott van.
– Milyen gyakran jön haza?
– A leghosszabb idő, ameddig egyfolytában távol volt, az kilenc hét volt. Utána tíz napot maradt velünk. Általában négy hetet tölt Németországban és egy hetet itthon.
– Nem gondoltatok arra, hogy itthon keressen munkát?
– Szóba került ez a lehetőség is. A férjem jól ért a hordókészítéshez és az asztalosmesterséghez. A család részére is számos bútort készített már. Sőt, az udvaron játszóházat épített a gyerekeknek. Szívesen dolgozna asztalosként, ehhez azonban műhelyre és megfelelő gépekre lenne szükség.
– Beszéljünk a gyerekekről is!
– Melánia 2012-ben született meg Nagyszőlősön. A helyi iskolában második osztályos. Ukrán csoportba jár, én segítek neki a tanulásban. Emellett hegedülni tanul.
Fruzsina Beregszászban jött a világra 2015-ben. Óvodás. Kívülről és belülről is az édesapjára hasonlít. Most abban a korszakában van, hogy csak farmernadrágot hajlandó hordani.
Kornélia 2018-ban érkezett a családba. Őt is Beregszászban szültem. Eleven kislány.
– Nem lehet egyszerű hétköznapokon egy reggeletek.
– Korán kelünk. Míg a kisebbek alszanak, Melániát elviszem az iskolába. Ha mégis korán felébrednek, ők is velünk jönnek. Délután Melánia zeneiskolába jár, onnan már önállóan is haza tud jönni.
– Kire támaszkodhatsz?
– Ha segítségre van szükségem, édesanyámra vagy a barátnőmre számíthatok. A férjem édesanyja most Magyarországon dolgozik, apósommal ketten vagyunk itthon.
– Van-e lehetőségetek kikapcsolódni?
– Ha itthon van a férjem, szívesen kirándulunk. Nyáron a Szinevéri-tóhoz látogattunk el. Csaba szívesen foglalkozik szőlőműveléssel, finom borokat készít. Vasárnaponként templomba járunk. Görögkatolikus vallásúak vagyunk. Most egyedül vagyok a lányokkal, nem tudom megoldani, hogy elmenjünk a szertartásra. Amikor anyósom hazajön, akkor ő elviszi a két nagyobbik lányt a liturgiára, én pedig Kornéliával követem őket.
– Milyen terveid vannak?
– Szívesen foglalkoznék olyan tevékenységgel, amit a lányok mellet itthon is végezhetek. Érdekel a fodrászat. Ezt itthon is tudnám gyakorolni.
– Sok erőt és egészséget kívánok nektek!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma