10 dolog, amit naponta megtehetünk a visszér megelőzéséért

A visszérproblémák kialakulásában szerepet játszhat az öröklött hajlam, az életkor vagy a terhesség, de a mindennapi szokások is jelentősen befolyásolják a vénák állapotát.

A kezdődő visszérbetegségből eleinte csak annyit érzékelünk, hogy egy hosszú nap után hazaérve jól esik végre levenni a cipőt a kissé megdagadt, fájó, viszkető lábainkról. Ezek a panaszok azonban idővel felerősödhetnek, és nem csupán este, hanem már akár egy minimális megterhelés hatására is jelentkezhetnek. Később pedig az éjszakai izomgörcsök, a bőr vöröses-barnás elszíneződése és a vénák kidudorodása is jellemzővé válik. Azonban nem kell megvárni, hogy idáig fajuljon a helyzet!

Tippek a visszérbetegség megelőzéséhez

nemzetközi szakértői ajánlások alapján összegyűjtöttük a 10 legjobb lépést, amelyet már akár mától megtehet a lábai egészségének megőrzéséért.

1. Mozogjon mindennap!

A rendszeres testmozgás az egyik leghatékonyabb eszköz a vénás problémák megelőzéséhez. A sétálással, a kerékpározással, az úszással, vagy már akár néhány könnyű nyújtó gyakorlattal is aktiválhatja a vádli izmait, mindezzel segítve a vér visszaáramlását a szív felé.

2. Kerülje a hosszan tartó ülést vagy állást!

Ha órákon át ugyanabban a testhelyzetben marad, a vér pangani kezd a lábakban. Érdemes tehát 30-60 percenként kicsit sétálni, vagy legalább átmozgatni a bokákat és a lábfejeket.

3. Polcolja fel a lábait!

A lábak rendszeres felpolcolása segít ellensúlyozni a gravitáció hatását, és elősegíti a vér visszaáramlását. 15-20 percre emelje a lábait a szív szintje fölé! Ezt naponta akár több alkalommal is megteheti, de egy hosszú munkanap után különösen ajánlott.

4. Viseljen kompressziós harisnyát!

A kompressziós harisnya enyhe nyomást gyakorol a lábakra, támogatva a vénák munkáját és csökkentve a vér pangását. Ez különösen akkor ajánlott, ha sokat ül vagy áll, illetve ha a családi kórtörténete alapján hajlamos a visszérbetegségre.

5. Törekedjen az egészséges testsúly elérésére és megtartására!

A túlsúly fokozza a lábak vénáira nehezedő nyomást, így hosszú távon gyengítheti a vénabillentyűk működését. A szakértők szerint már egy mérsékelt fogyás is mérsékelheti a panaszokat, és javíthatja a keringést.

6. Igyon elegendő folyadékot!

A megfelelő hidratáltság támogatja az egészséges vérkeringést, és segít megelőzni a vér besűrűsödését. Az elegendő folyadék bevitele hozzájárulhat továbbá a lábgörcs és lábfeszülés mérsékléséhez is. 

7. Fogyasszon rostban és antioxidánsokban gazdag ételeket!

A rostokban gazdag élelmiszerek – például a zab, a hüvelyesek, a teljes kiőrlésű gabonák és a zöld leveles zöldségek – támogatják az emésztést és csökkenthetik a hasi nyomást. Emellett az antioxidánsokban gazdag gyümölcsök segíthetnek az erek egészségének megőrzésében.

8. Csökkentse a sóbevitelt!

A túlzott sófogyasztás fokozhatja a folyadékvisszatartást, így hozzájárulhat a lábak megdagadásához, fokozva a vénák terhelését. Főzéskor tehát érdemes csínján bánni a sóval, valamint javasolt mérsékelni a magas nátriumtartalmú, erősen feldolgozott élelmiszerek fogyasztását is.

9. Válasszon kényelmes cipőt!

A lapos vagy alacsony sarkú cipők jobban támogatják a lábak egészségét, mint magas sarkú lábbelik rendszeres viselése. A megfelelő cipő elősegítheti az optimális vérkeringést, valamint csökkentheti a vénák terhelését.

10. Erősítse és nyújtsa a vádliját!

A vádliizmok kulcsszerepet játszanak a vénás keringés fenntartásában. Az egyszerű gyakorlatok – például a lábujjhegyre emelkedés, a bokakörzés vagy a rendszeres nyújtás – segíthetnek fenntartani az izmok erejét, valamint támogatni a vérkeringést.

A lábai meghálálják az odafigyelést!

A visszér megelőzésének kulcsa tehát a mindennapi szokásainkban rejlik. A rendszeres testmozgás, a megfelelő testsúlykontroll, a lábak időnkénti felpolcolása, az egészséges étrend és a jó keringést támogató életmód együttesen segít megőrizni a vénák egészségét. Ha azonban rendszeresen küzd lábgörcsökkel és -fájdalommal, valamint nehézláb-érzéssel, vagy már látható vénatágulatok vannak az alsó végtagjain, érdemes szakemberhez fordulni a korai kivizsgálás érdekében. Ha pedig szükségesnek látja az orvosa, felírhat az Ön számára olyan gyógyszert, amellyel hatékonyan kezelhető a visszérgyulladás, valamint csökkenthető a trombózisveszély.

Forrás: hazipatika.com

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →