A gyümölcsök és zöldségek héja is felhasználható
Vannak zöldségek és gyümölcsök, amelyeknek a héját rendszerint kidobjuk, pedig akár meg is ehetnénk. Amellett, hogy spórolsz és kevesebb hulladékot termelsz, az egészségednek is jót teszel, ha így jársz el.
Világszerte az élelmiszerek egyharmada kárba vész, ami évente 1,3 milliárd tonnát jelent, ez pedig a Föld jövőjét is veszélyezteti. Pedig sok minden, amit hulladéknak gondolunk, valójában ehető: bizonyos zöldségek és gyümölcsök héja ráadásul tápanyagokban gazdag, sőt finom is. Nem mindegy azonban, hogy használod fel ezeket. A BBC gyűjtéséből válogattunk.
Banánhéj
A banán héja rendszerint a kukába kerül, tehát a gyümölcs egyharmadát kidobjuk. Pedig az nem csak ehető, hanem hasznos tápanyagokat is tartalmaz. Indiában és a Karib-tenger térségében a banánhéj a helyi konyha szerves részét is képezi. A banánhéjban található rostok serkentik az anyagcserét, csökkentik a koleszterinszintet, de védenek az esetlegesen fellépő szívproblémák ellen is. Könnyebben emészthető, ha sütve vagy főzve fogyasztod, készíthetsz belőle például banánhéjas reggeli kenyeret.
A banánhéj rengeteg magnéziumot, káliumot, C-, B6-, és B12-vitamint tartalmaz, de A-vitamin-tartalma is jelentős, amely csontok és a fogak egészségéhez elengedhetetlen.
Fontos tudni azonban, hogy a banánhéj bármennyire is ehető magában, gyakran kezelik növényvédő és érlelő szerekkel, ezért felhasználás előtt alaposan tisztítsd meg!
Narancshéj
A narancs héjából isteni lekvárt készíthetsz vagy süteményekhez kandírozhatod is. A klasszikus narancslekvárhoz szükséged lesz a gyümölcs húsára és cukorra is, ha pedig kandírozni szeretnéd a héját, ehhez csak cukorra lesz szükséged.
A narancshéjban rengeteg rost található, mely segíti a bélrendszer működését, sőt a koleszterinszint csökkentéséhez is hozzájárulhat. A narancshéj egyéb vegyületei pedig megakadályozzák a puffadást, a gyomorégést, a teltségérzetet és a túlzott gázképződést is.
Bónusz, hogy a narancshéj a bőr fiatalítására is használható, számos értékes tápanyag és illóolaj található ugyanis benne. Az alaposan megmosott narancshéjat tépkedd kisebb darabokra, néhány napig szárítsd jól szellőző helyen, majd kávédarálóban vagy robotgépben daráld meg! Két evőkanál joghurtból, két evőkanál narancshéj-porból és egy evőkanál mézből nagyszerű hidratáló és bőrfrissítő arcpakolást készíthetsz, melyet 15 percig hagyd a bőrödön. Ha a mézet kihagyjuk, akkor narancsos-joghurtos arcradírt kaphatunk, mely nagyszerűen eltávolítja az elhalt hámsejteket, megtisztítja a pórusokat és megakadályozza a mitesszerek kialakulását.
Étkezés után igyál meg egy csésze narancshéjból készült teát! Ehhez a megtisztított, kisebb darabokra tépett és néhány napig száradni hagyott narancshéjat forrázd le vízzel, majd lefedve hagyd állni tíz percig!
Gyömbérhéj
A gyömbér a benne található hatóanyagoknak köszönhetően nagyszerű hányingerellenes, görcsoldó, gyulladáscsökkentő, köhögéscsillapító, valamintmikrobaellenes hatásokkal is bír. Jelentősebb mennyiségben tartalmaz A-, C-, E- és B-vitaminokat, magnéziumot, foszfort, káliumot, vasat és cinket. A héja antioxidáns és antimikrobiális hatású.A gyömbérhéj gazdag rost- és vitaminforrás, tartalmaz többek között C-vitamint, kalciumot és vasat is.Használd tehát a gyömbért a szokásos módon, héjával együtt! Dobd a levesbe hámozatlanul, vagy használd a párolt zöldségekhez, kellemes ízt ad majd neki! Fel is forralhatod egy kevés vízzel, ezt aztán tárolhatod a hűtőben, és turmixokhoz, gyümölcslevekhez, koktélokhoz, szénsavas vízhez is adhatod. Ha erősebb ízre vágysz, pirítsd meg a héját sütőben, majd őröld porrá! Ebből a porból finom gyömbérteát főzhetsz, de használhatod fűszerként is főzéshez, sütéshez.
Hagymahéj
A hagyma héja flavonoidokat tartalmaz, amelyek antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek. Szárítsd ki, és őröld porrá!
Évente több mint 500 000 tonna hagymahéj kerül a szemétbe az Európai Unióban. Ezt azonban fel lehetne használni: a külső barna héj és a legkülső húsos részek ugyanis rostokban és flavonoidokban gazdagok.A hagymahéjban található rost fogyasztásával csökkenthető a szívbetegségek, az emésztőszervi panaszok, a vastagbélrák, a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kialakulásának kockázata. Készíthetsz belőle például vírusölő karamellás hagymateát.
Forrás: HáziPatika