Az ősz legjobb gyümölcsei

Dió, füge, körte, őszibarack, szilva – csak néhány az ősz legértékesebb kincsei közül. Mutatjuk a szeptember legegészségesebb idénygyümölcseit!

Októberig tart a fügeszezon, így addig érdemes minél többet enni belőle, akár nyersen, grillezve, salátához, vagy sajttál mellé – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű projektjének egyik Facebook-posztjában. Azonban nem ez az egyetlen olyan gyümölcs, amelynek éppen most van szezonja.

Füge – 100 gramm füge 74 kilokalóriányi energia, 0,8 gramm fehérje, 0,3 gramm zsír, 16,3 gramm szénhidrát (amelyből 16,3 gramm cukor) és 2,9 gramm rost forrása. Található benne bőségesen kálium, illetve A-, B- és K-vitamin is, de D- és B12-vitamint egyáltalán nem tartalmaz.

Alma – 100 gramm alma elmajszolásával 52 kilokalóriányi energiát, 0,3 gramm fehérjét, 0,2 gramm zsírt, 11,4 gramm szénhidrátot (amelyből 10,4 gramm cukor), valamint 2,4 gramm rostot vihetünk be a szervezetünkbe. A magyarok kedvenc gyümölcse ráadásul C-vitaminban és káliumban is bővelkedik. 

Dió – A diót érdemes mértékkel ropogtatni, 100 grammonként ugyanis 654 kilokalóriányi energiát, 15,2 gramm fehérjét és 65,2 gramm zsírt (ebből 47,2 gramm többszörösen telítetlen) tartalmaz. Ezenkívül 7 gramm szénhidrát (amelyből 2,6 gramm cukor) és 6,7 gramm rost is rejlik benne. Ekkora mennyiséggel ugyanakkor a napi mangánszükséglete 171 és a rézigénye 159 százalékát, de az ajánlott folsav- és a foszforbevitel mintegy felét is fedezheti.

Körte – 100 grammja 57 kilokalóriányi energiát, 0,4 grammnyi fehérjét, 0,2 gramm zsírt, 12,1 gramm szénhidrátot (amelyből 9,8 gramm cukor), valamint 3,1 gramm rostot biztosít. Réz-, kálium-, illetve C- és K-vitamin-tartalma is figyelemreméltó, B12- és D-vitamin azonban nincs benne.

Mandula – A dióhoz hasonlóan a mandula is viszonylag magas kalória- és zsírtartalmat tudhat magáénak. 100 gramm elfogyasztásával 579 kilokalóriányi energiát, 21,2 gramm fehérjét, 49,9 gramm zsírt, 9,1 gramm szénhidrátot (amelyből 4,4 gramm cukor) és 12,5 gramm rostot visz be. Az napi E-vitamin-szükséglete 214 százalékát, a mangán- és rézigénye több mint 100 százalékát, valamint a B2-vitamin, a foszfor és magnézium ajánlott bevitelének több mint kétharmadát fedezheti vele.

Őszibarack – Az őszi időszak egyik sztárja, az őszibarack egyebek mellett A-vitaminban, C-vitaminban és káliumban is gazdag. 100 grammonként 3,9 kilokalóriányi energia, 0,9 gramm fehérje, 0,3 gramm zsír, 8,4 gramm szénhidrát (amelyből 8,4 gramm cukor), valamint 1,5 gramm rost rejlik benne. 

Szilva – Az A-, C- és K-vitaminban gazdag szilvát is érdemes gyakran beillesztenie az őszi étrendjébe. 100 grammonként 46 kilokalóriányi energiát, 0,7 gramm fehérjét, 0,3 gramm zsírt, 10 gramm szénhidrátot (amelyből 9,9 gramm cukor) és 1,4 gramm rostot tartalmaz.

Szőlő – Legyen akár fehér, akár piros, a szőlőt nemcsak nagyszerű íze, hanem magas K-vitamin-, kálium- és réztartalma miatt is megéri fogyasztani. 100 grammja 69 kilokalóriányi energia, 0,7 gramm fehérje, 0,2 gramm zsír, 17,2 gramm szénhidrát (amelyből 15,5 gramm cukor) és 0,9 gramm rost forrása. 

Forrás: hazipatika.com

Nyitókép forrása: Getty Images