Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium a kihűlés veszélyeire figyelmeztet

Az idei tél az elmúlt évekhez képest jóval zordabb, ezért nemcsak az a fontos, hogy tudjuk, miként tarthatjuk melegen magunkat, hanem az is, hogy felismerjük a hideg okozta sérüléseket, különösen a kihűlést (hipotermiát), valamint tisztában legyünk az elsősegélynyújtás alapjaival – hívja fel a figyelmet az Ukrán Egészségügyi Minisztérium.

Nemcsak a hideg okozhat kihűlést

A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a kihűlés nem kizárólag az alacsony hőmérséklet következménye. Az alábbi tényezők is jelentősen növelik a kockázatot:

  • magas páratartalom (akár +5–8 °C-os hőmérsékleten is kialakulhat kihűlés);
  • szél, amely jelentősen fokozza a hőveszteséget;
  • krónikus betegségek vagy túlzott fizikai kimerültség;
  • alkoholfogyasztás;
  • fokozottan veszélyeztetett csoportokhoz való tartozás (gyermekek, idősek);
  • szűk, kényelmetlen lábbeli, illetve nem megfelelő, könnyű öltözet.

A kihűlésnek több stádiuma van, amelyek felismerése életmentő lehet:

Első szakasz:

Hidegrázás, gyengeség, fáradtság, álmosság jelentkezik, az izmok finoman remegnek, megjelenik a „libabőr”.

Második szakasz:

A hidegrázás felerősödik, felületes kihűlés alakul ki, az álmosság tudatzavarrá válhat.

Harmadik szakasz:

A hidegrázás megszűnése rendkívül súlyos állapotra utal. Ez már életveszélyes hipotermia, amely légzés- és szívleálláshoz vezethet. A sérült eszméletlen lehet, az azonnali segítség elengedhetetlen.

Mit tegyünk kihűlés esetén?

A minisztérium az alábbi teendőket javasolja az elsősegélynyújtás során:

  • Győződjünk meg arról, hogy sem mi, sem a sérült nincs veszélyben.
  • A sérültet mielőbb vigyük meleg helyre.
  • Nyugtassuk meg, magyarázzuk el, mi fog történni.
  • Hívjuk a 103-as segélyhívó számot, és kövessük a diszpécser utasításait.
  • Vegyük le róla a nedves vagy hideg ruházatot, adjunk neki meleg, alkoholmentes italt.

Fontos:

  • Tilos a bőrt dörzsölni, illetve a kezeket és lábakat forró vízbe meríteni!
  • Takarjuk be a sérültet takaróval vagy hőtakaróval, és maradjunk mellette a mentők megérkezéséig.
  • Állapotromlás esetén ismét hívjuk a 103-at.

Amennyiben a sérült eszméletlen és nem mutat életjeleket, azonnal kezdjük meg az újraélesztést, és folytassuk a mentők kiérkezéséig.

Az egészségügyi szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy a téli időszakban fokozottan figyeljen önmagára és környezetére, hiszen a kihűlés gyors felismerése és a szakszerű segítség életet menthet.

Kárpátalja.ma