Kis karácsony, nagy berúgás
Az ünnepek közeledtével felidéződik bennem gyermek- és fiatalkorom oly sok karácsonya – a hó, a hidegtől kipirult arcom a templomba menet, a betlehemesek, a habosmákos, a krémlikőrök és az a sok-sok ital, ami elfogyott az asztaloknál. Egészségünkre! Ez így normális. Vagy mégsem?
Inni vagy nem inni?
Senki ne értsen félre, én nem vagyok alkoholellenes, nem tiltanám be a fogyasztását, és nem gondolom azt, hogy mindenkinek alkoholmentesen kellene élnie. De a sok év távlatában mégis felmerült bennem néhány probléma azokkal a hagyományokkal, ami az alkoholfogyasztás körül zajlik kultúránkban.
„Kötelező”
Először is ne tukmáljunk, ne győzködjünk senkit. Ha nem kér – nem kér, nem kell szinte bűnösként vallatni, hogy mégis mi az oka ennek. „Kocsival jöttél?”, „Beteg vagy?”, nőknél: „Terhes vagy?” Senki nem tartozik magyarázattal, ha nem fogyaszt alkoholt. Mint ahogy azokat sem kérik számon, akik fogyasztanak. Az ivás nem kötelező.
Hogy mi ezzel a problémám? Hogy normalizálva van az, hogy mindenki iszik. Ha valaki problémás ivóvá válik, akkor joggal mondhatja ezt. És szinte igaza is van (bár nem iszik mindenki), a környezetünkben körültekintve úgy tűnik, hogy alkohol nélkül nem lehet élni. Viszont egy problémás ivó számára alkohollal nem lehet élni tovább.
Amikor pedig valaki a felépülés útjára lép, állandóan ezzel kell szembesülnie, különösen akkor, ha férfi. Magyarázkodnia kell, hamis okokat kell kitalálnia, mert nem fogadják el az emberek azt, hogy egyszerűen nem kér.
Tapasztalatom az, hogy a környezet elvárja az alkoholfogyasztást, amikor viszont valaki problémás ivóvá válik, kirekesztik őt. „Miért nem tudja megállni?” „Nincs semmi akaratereje.” „Hogy néz már ki?” Az, hogy mitől lesz valaki alkoholfüggő, több tényezőből áll, és pontos magyarázatot nem tudunk rá találni. De a környezet is egy fontos tényező. Ha valakinek megvan rá a hajlama, egy megtartó környezetben nem biztos, hogy előjön. De ha állandóan beleviszik, főleg, ha még gyerekkorában is ezt látta a közeli családjában, akkor mégis mit várunk tőle?
Néhány évvel ezelőtt, amikor először ünnepeltem a karácsonyt a férjem családjával, megdöbbenve tapasztaltam, hogy semmilyen szeszes ital nem volt az asztalon. Már-már kerestem a kifogásokat, hogy miért nem kérek – de nem volt rá szükség. El sem tudtam képzelni, hogy lerészegedő rokonok nélkül is lehet ünnepelni. Ők nem vodkával, hanem csillagszóróval és ajándékozással színesítik a karácsonyt. Szomorúan tapasztaltam, hogy számomra nem ez a „normális”.
Feszültségoldás
Mindannyian oldjuk a feszültséget valahogy. Ezek úgynevezett megküzdési stratégiák, ami lehet egy séta, egy nagy beszélgetés, zenehallgatás, vagy egy cikkírás a gyerekkori karácsonyi élményekről. Amikor kicsit ki akarunk kapcsolódni, és nem gondolni a sok problémára. Az alkohol is feszültségoldó, ez tény, méghozzá gyors és hatásos. Viszont aki mindig így oldja meg a problémáit, az nem oldja meg, hanem halmozza azokat. Ez nemcsak egy kis kikapcsolódás, hanem elmenekülés a gondok elől, amik így egyre csak gyűlnek. És akkor még nagyobb „feszültségoldás” kell. Ezt úgy nevezik, hogy negatív megküzdési stratégia, és belőlük válik a problémás ivó, vagyis az alkoholista.
És mi más lehet mindennek a csúcspontja, mint egy ünnep? Amikor napokra kikapcsolunk, mert ilyenkor szabad, ilyenkor aztán mindent bele! Senki se szól meg, vagy kér számon érte.
Természetesen az ünnepet mindenki úgy éli meg és értelmezi, ahogy szeretné. Nekem a kislányom első karácsonya lesz idén, számomra az ünnep elsősorban róla szól – és róla szól majd a többi is. De szól még a családról, a találkozásról és persze a finom ételekről is. Nem szól veszekedésről, berúgásról, hányásról és sok-sok fejfájásos másnapról.
Hagyomány ide vagy oda, a környezetünket mi teremtjük meg. Felelősek vagyunk érte, ha másért nem, a gyermekeinkért biztosan. Ne feledjük, számukra a szülő az elsődleges minta.
Ernyei Bea – addiktológiai konzultáns
Nyitókép: Pixabay