Egészségügyben magyarul – interjú dr. Komárnicka Évával

Az ultrahang segítségével végzett képalkotó diagnosztikai vizsgálati módszerrel a szakember diagnózist tud felállítani. Hatalmas felelősség mindez, hiszen sok esetben ezen múlik a páciens kezelésének további menete. A következő interjúnkban megismerhetünk egy végtelenül kedves, mindig mosolygós orvosnőt Komárnicka Éva személyében.

– Kérem, meséljen a gyermekkoráról.
– 1968. november 12-én születtem Ungváron. Édesanyámnak biológus végzettsége van, de a helyi kórházban dolgozott laboránsként. Édesapám mérnök volt. Szép, csendes gyermekkorunk volt az öcsémmel. Az Ungvári 2. számú Középiskolában tanultam, ott szereztem érettségit.

– Honnan jött az ötlet, hogy az orvosi pályát válassza?
– Édesapám unokatestvére, Éva kardiológusként dolgozott, munkássága példaértékű volt számomra. Bár mióta az eszemet tudom a fogorvosi pálya vonzott. De abban az időben nem volt lehetőség helyben ezen a szakon tanulni. A lembergi egyetemre pedig nagyon nehéz volt bekerülni, távolabbra viszont a szüleim nem engedtek. Féltettek. Az eredeti terv az volt, hogy az Ungvári Állami Egyetem általános orvosi karára felvételizek, és a későbbiekben átjelentkezem a lembergi egyetemre.

– Ahogy mondani szokták: ember tervez, Isten végez.
–Ez pontosan így van, hiszen férjhez mentem és nem sokkal azután megszületett a kislányom, Renáta. Egy év tanulmányi szabadságot vettem ki, hiszen a gyermeknek volt a legnagyobb szüksége rám. Miután visszatértem az egyetemre, édesanyám vigyázott Renátára, csak így tudtam 1993-ban befejezni a tanulmányaim. Általános orvosi végzettséget szereztem, majd ismét egy évet otthon töltöttem a kislányommal.

– Végzés után miként alakult az élete?
– Belgyógyász szakképesítést szerettem volna szerezni. El is kezdtem a tanulmányaimat, de férjemet a munkája Csehországba szólította, ahová mi is követtük őt. Miután hazajöttünk befejeztem az egyetemet. Édesapám révén a bútorgyárban kaptam munkalehetőséget, ám mire megszereztem a diplomám, addigra nem volt ott rám szükség. Abban az időben nagyon nehéz volt elhelyezkedni. Édesanyámat meg kellett műteni, így kerültem kapcsolatba a sebészeti osztály akkori vezetőjével. Beszélgetésünk során elmondta, hogy neki szüksége lenne egy ultrahangos szakemberre. Én pedig éltem a lehetőséggel, három hónapos továbbképzésre utaztam Kijevbe. Miután elvégeztem a kurzust, munkába álltam az Ungvári Városi Kórház diagnosztikai részlegének ultrahangos szakorvosaként.

– Hatalmas felelősség hárul Önre, mikor diagnózist kell felállítania.
– A legnehezebb időszak ebben a szakmában a kezdet volt. Nagyon jó tanáraim voltak, akik türelemmel megtanítottak arra, hogy pontos diagnózist tudjak felállítani. Úgy vélték, hogy a tudást mindig, minden körülmények között tovább kell adni a fiatalabb kollégáknak. Ma már én is ezt teszem, örömmel veszem, ha hozzám jönnek gyakorlatra. Szeretem a munkámat, mindig boldogsággal tölt el, ha segíthetek az embereken. A családom pedig nagyon jól tolerálja az elfoglaltságomat.

– Meséljen kérem a családjáról.
– Két lányom van. Renáta 29 éves, mára már kétgyermekes anyuka. Ő jogász lett, nem követte az orvosi pályát. Kislányom, Zsófika 13 éves. Egy életvidám, energikus kislány. Mátéka unokám 6 éves, Emike pedig 3. Rengeteg energiát kapok tőlük, nagyon jó érezni az ő szeretetüket, ragaszkodásukat. Sokat segítek a lányomnak a gyereknevelésben.

– Köszönöm az interjút. Kívánom, hogy a jövőben is maradjon meg ilyen energikus, segítőkész orvosnak.

Bocskor Zita
Kárpátalja.ma