Interjú Varga Lajossal

Mostani beszélgetőtársammal nehéz volt interjúidőpontot egyeztetni, hisz mindig elfoglalt: vagy a műtőbe készül, vagy éppen onnan jön ki. Ismerjük meg közelebbről a fiatal, lendületes Varga Lajos sebészt!

– Doktor úr, meséljen arról, hová kötik gyökerei?
– 1974-ben születtem Ungváron. Gyermekkoromat is itt töltöttem. Édesapám kardiológusként, édesanyám gyógyszerészként dolgozott. Érettségit 1991-ben az Ungvári 1. Számú Középiskolában szereztem.

– Milyen nyelven beszéltek a családban?
– Édesanyám ukránul beszélt hozzánk, viszont kaszonyi származású édesapám magyarul. Kétnyelvűség jellemezte a családunkat.

– Medikuscsaládban nőtt fel. Egyértelmű volt ezáltal a pályaválasztás is? Hogy alakult a további élete?
– Édesapám élete, munkássága példaértékű számomra. A mai napig felnézek rá, ő a példaképem. Hazatérvén a munkából mindig csupa jó dolgot mesélt az egészségügyről. Nem terhelt bennünket a nehézségekkel. A szerzett információk alapján már hetedik osztályos koromban végérvényesen eldöntöttem, hogy orvos leszek. Egyetlen dolgon vaciláltam, hogy kardiológus vagy sebész legyek-e. Mire elvégeztem az általános iskolát, már biztos voltam abban, hogy az utóbbit választom. 1991-ben felvételt nyertem az Ungvári Állami Egyetem orvosi karára, ahol 1997-ben általános orvosi végzettséget szereztem. 1999-ben a Lembergi Nemzeti Egyetemen vehettem át sebész szakorvosi diplomám. 2006-ban szintén Lembergben megkaptam az orvostudományok doktora címet. 1999 óta az Ungvári Városi Kórház sebészeti osztályán dolgozom, valamint 2006-tól az Ungvári Nemzeti Egyetem sebészeti tanszéke továbbképző intézetének a munkatársa vagyok.

– A felesége is orvos. Előny vagy hátrány ez az Ön számára?
– Mindenképpen előny, hiszen csak egy olyan ember tudja átérezni a problémáimat, aki maga is benne van a szakmában. Megérti azt, ha később érek haza, ha telefonon hívnak a pácienseim. A feleségem, Gyöngyi mentőorvos, így ő is gyakran ügyel éjszaka. Tökéletesen kiegészítjük egymást, jobb társat nem is találhattam volna.

– Értesüléseim szerint a lánya is az orvoslás felé hajlik…
– Ez így igaz. Lányom, Viktória tavaly érettségizett, majd a budapesti Balassi Intézetbe jelentkezett. A Semmelweis Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait. Nagyon elszánt, talpraesett fiatal, akinek határozott elképzelése, hogy orvos legyen.

– Ön más szakmát szeretett volna gyermekének?
– Támogatom abban, amit választott, viszont egyben féltem is őt az orvosi szakmától, hiszen a legnehezebbek közé tartozik. De kitartását látva, természetesen, mindenben mellette állunk. Nem volt könnyű egyetlen gyermekünket 17 évesen elengedni. De ez az élet rendje, a gyerekek kirepülnek a családi fészekből. Ő jól érzi magát Magyarország fővárosában, mi pedig örülünk ennek, és gyakran meglátogatjuk.

– Mit csinál a szabadidejében?
– Olvasok, zenét hallgatok, és heti négy alkalommal eljárok úszni. Ha kicsit több szabadidőm van, akkor utazom.

– Hová szeretne eljutni? Mi álmai úti célja?
– Egyértelműen Amerika. Még nem jártam ott, de remélem, sikerül eljutnom.

– Második éve foglalkozik a luhanszki, szimferopoli, valamint donyecki egyetemről átjött külföldi hallgatók oktatásával. Milyen ez a munka?
– Nehézséget jelent az, hogy angol nyelven kell velük kommunikálnom, a tananyagot átadnom. Volt olyan esetem, hogy a műtőben három nyelvet használtam egyidőben: a pácienssel magyarul, a műtős személyzettel ukránul, a külföldi hallgatókkal pedig angolul beszéltem. Kimerítő mindez. Sok energiát elvesz az életemből.

– Mi a legnagyobb elismerés az Ön számára?
– Az, ha a hozzám forduló beteg, aki egykor édesapám páciense volt, azt mondja, hogy ugyanolyan jó orvos vagyok, mint ő volt.

– Tervei a jövőre nézve?
– Szeretném magam fejleszteni. Érdekel a laparoszkópos eljárás, hiszen a fejlett országokban számos műtétet végeznek ilyen módon, míg nálunk a városi kórházban csupán epe, vakbél és sérv eltávolítására van lehetőség.

– Köszönöm az interjút! Sok sikert kívánok tervei megvalósításához!

Bocskor Zita
Kárpátalja.ma