Élményekre költsünk, vagy tárgyakra?

Az élmények fontosabbak, mint a tárgyak birtoklása, szól napjaink egyik népszerű tanítása. De miért lehet ez így? És ha minket mégis a vásárolgatás tesz boldoggá?

Noha a széles körben elterjedt bölcsesség szerint pénzért nem lehet boldogságot venni, ez a gondolat napjaink kései kapitalizmusában senkit nem tart vissza attól, hogy újra és újra vásárlás útján kísérelje meg elverekedni magát a boldogság oly nehezen definiálható állapotába, vagy legalább részben betölteni a lelkében sajgó űrt. Ezzel együtt egyre élesebben vetül fel a kérdés, hogy nehezen megszerzett és – a lakbér, a villanyszámla, a kocsirészlet és a tandíj befizetése után – még nehezebben megtartott fizetésünket mire is érdemes elkölteni, hiszen klímapánikkal, politikai és egyéb hátterű szorongásokkal csordultig telített korunkban a 3 másodpercnél tartósabb örömérzetet nyújtó ajánlatok szinte mindennél többet érnek. De hol találhatjuk meg ezeket a legbiztosabban?

A kérdés nem az internet korának szülöttje – olyannyira nem, hogy már a filozófia nagyjait is élénken foglalkoztatta. Legyen elég itt most csak Jean-Paul Sartre Lét és semmijére utalnunk, amelyben a francia egzisztencialista író-filozófus a boldogság megközelítésének három módozatát festette fel: birtokolni, tenni vagy lenni. Mivel valamilyennek lenni messze a legnehezebb feladvány, ezzel az aspektussal türelmetlen korunkban inkább nem foglalkozunk, az első kettőt viszont jóval könnyebb a gyakorlatban is megragadni. Ennek alapján a kérdés úgy alakul, hogy élményeket vagy inkább materiális javakat vegyünk-e magunkhoz, miközben ide-oda kalandozunk az élet dzsungelében.

A megszokás hatalma

Ebben a pillanatban a verseny egyértelműen az élmények javára látszik eldőlni, aminek lélektani és generációs oka is van. A pszichológiatudomány a 90-es évektől intenzíven foglalkozott és foglalkozik ma is a kérdéssel, az évek során pedig megannyi tanulmány és kísérlet igazolta a téma legtöbbet hivatkozott szaktekintélye, a Cornell Egyetem pszichológia professzora, Thomas Gilovich tételét, aki szerint ha élményekre vadászunk, sokkal kielégítőbb napok és hetek várnak ránk, mintha belefeledkeznénk az ilyen-olyan tárgyak összevásárlásába.

Az élmények keresése mellett sok, látszólag valóban nehezen cáfolható érv szól. Az élményeket (legyen szó vacsoráról, koncertről, moziról, fesztiválról, utazásról, sporteseményről vagy kalandtúráról) könnyebb újraélni, mert igen gyakran kötődnek társakhoz, ezért több alkalom nyílik a felidézésükre – a kocsmaasztal mellett ráadásul viszonylag szabadon lehet később újabb és újabb árnyalatokkal dúsítani az anekdotákat. Az élmények gyakran egyedibb vonásokat mutatnak, mint a tárgyak, amikből általában mindenkinek ugyanolyan van, és az élményeket nem szoktuk úgy összeméricskélni más emberkéivel, mint, mondjuk, a telefonunkat vagy az autónkat, amiket amúgy is igen könnyen megszokunk. A témával foglalkozó egyik amerikai pszichológus professzor, Ryan Howell szerint a szakirodalom maximum három hónapot ad nekünk, hogy ráunjunk vagy legalábbis közömbössé váljunk az újonnan vásárolt tárgyaink iránt. Ezzel szemben az élmények felidézése még évekkel később is a megelégedettség oly ritka állapotában ringathat bennünket.

Az élmények és az édes sóvárgás

Annak minősége, hogy miként tudunk az adott dologra (tárgyra vagy élményre) gondolni az esemény bekövetkezte, illetve a tárgy megvásárlása előtt és után, a téma kutatói szerint kulcsjelentőségű. Egy úgyszintén amerikai tudós, Matthew Killingsworth az Atlantic vonatkozó cikkében rámutat, hogy az emberi agy gyakran hajlamos elkalandozni, nem a pillanatban élni, és gondolataink ilyenkor sajnos igen sokszor fénytelenebb területekre tévelyegnek, ahol önfeledten rágódhatunk a kellemetlen múltbéli élettényeken vagy szoronghatunk félelmetesnek érzett jövőbeli eseményektől. Ezt úgy tudjuk a legegyszerűbben kivédeni, ha sok pozitív élményt halmozunk fel az életünk során, amelyekre később is jól esik visszamerengeni, illetve amelyek után örömteli bizsergéssel tudunk vágyakozni. 

Élmények esetében az előtte átélt, izgatott várakozás sokszor hosszabb is, mint maga az esemény, és mindnyájan tapasztalhattuk már, hogy igen gyakran éppen olyan édes. Tárgyvásárlásnál viszont inkább a türelmetlen várakozás jellemző az emberekre, ami gyakran vezet negatív hozzáálláshoz és/vagy cselekedetekhez.

Mindezeken túl az élmények a szakértők szerint a képzeletet is jobban megmozgatják: egy közelgő eseménynek ugyanis sokféle kimenetele lehet, hiszen váratlan helyzetekkel vagy emberekkel találkozhatunk, számunkra új dolgokat próbálhatunk ki vagy kóstolhatunk meg, amikről nem tudhatjuk biztosan, hogy tetszik-e majd, vagy sem, mindezen pedig izgatottan töprenghetünk a megelőző napokban-hetekben. A tárgyaknál ezzel szemben pontosan tudjuk, hogy mi lesz az, amit megszerzünk – csakis azt akarjuk, és lehetőleg most azonnal, ami szintén a stresszes türelmetlenség irányába lökdös bennünket.

Ha pedig ennyi nem volna elég, érdemes rámutatni, hogy egyes vizsgálatok eredményei alapján a materiális javak hajszolását nem csupán azért kárhoztathatjuk, mert sápadtabb örömöt nyújt, hanem mert a nárcizmus melegágya, és a társas szituációk nehezebb kezelését, illetve általános kielégületlenséget von maga után.

A fiatalok nem vásárolnak, inkább bérelnek

A korosztályi szempont azért lép be a képbe, mert az úgynevezett Y-generáció (a mostani huszon-harmincévesek) tagjai már egy olyan világba nőttek bele, amelyben eleve nem tesznek egyenlőségjelet a siker, a boldogság és a – mégoly szép, mégoly drága – tárgyak birtoklása között. Amerikában például a legnagyobb fuvarozócég (a rövid ideig nálunk is üzemelő Uber) nem birtokol autókat, filmeket és zenéket is mindenki inkább streamel, a lakásokat nem veszik, hanem bérlik, vagyis csak a használatra koncentrálnak a tulajdonlás helyett. Ez a generáció továbbá gyakrabban (átlag háromévente) vált munkahelyet, vagyis az élet számos területén kevésbé jellemzi a merev ragaszkodás.

Mindez nem holmi buddhisztikus megvilágosodásnak köszönhető: a 2008-as gazdasági válság után, a bedőlő hitelek, az elvesztett állások, házak és autók láttán igen sokan azt a következtetést vonták le, hogy mivel az életben minden nagyon törékeny, az élmény viszont nem elvehető, lehetőleg mindent szeretnének inkább megtapasztalni, mint a polcukra tenni. Amire most több lehetőségük is nyílik, hiszen gyereket is később szülnek, egy sor élményhez pedig (vegyük csak a repülés árának drasztikus zuhanását) ma már jóval könnyebb hozzájutni, mint volt egykoron a szüleiknek.

Nyakláncban az osztálylétrán

Ezt a szépen összeálló, élményközpontú világképet azonban markánsan árnyalja néhány újabb megfigyelés. Egy tavaly, a rangos Psychological Science-ben publikált tanulmány például arra az elég nyilvánvalónak tetsző tényre világít rá, hogy számos élmény csak az osztálylétrán relatíve magasabban álló embereket tesz boldogabbá, mint, mondjuk, egy strapabíró cipő. A tehetősebb emberek ugyanis megengedhetik maguknak, hogy a belső fejlődésükre, általános elégedettségükre fókuszáljanak, aki viszont elsősorban praktikus okokból vásárol értékálló, sokáig használható tárgyakat, a kutatások szerint ugyanannyira elégedett volt ezekkel, mint a tehetősebbek az élményeikkel.

Emellett az sem mindegy, hogy milyen személyiséggel áldott vagy vert meg minket a sors. Akik utálják a váratlan helyzeteket és/vagy hajlamosak nagyon szorongani előre mindentől, nem fogják értékelni a különleges, kiszámíthatatlan helyzeteket kínáló élményeket. Ha pedig egy élmény negatív, akkor – könnyen belátható – igen hosszan elnyúlhat a hangulatromboló hatása. (De hogy tovább bonyolítsuk: a rossz élmény egy idő után persze remek anekdotává formálható…)

Egy másik, 2015-ben elvégzett kísérlet szerint pedig bár a megvásárolt anyagi javak a vásárlás utáni időszakban valóban kisebb volumenű örömöt okoznak nekünk, ezt több alkalommal tudják kiváltani. (Aki vett már lassú, bizonyos új applikációk kezelésére már alkalmatlan mobilja helyett egy újat, ami szép, könnyen kezelhető és gyors, alighanem világosan érti, amiről itt szó van.) Ráadásul sok esetben nehéz is élesen elválasztani a két kategóriát: egy nyaklánc például értelemszerűen tárgynak minősül, nem pedig élménynek, ha viszont elképzeljük, hogy milyen helyekre vesszük majd fel, akkor az álmodozással máris a pozitív vágyakozás és az élmények manapság oly nagyra becsült mezején találjuk magunkat.

A tárgyvásárláshoz érdemes hozzávenni a gyűjtőszenvedély jelenségét is, ami elég jól kutatott téma, így ma már tudjuk, hogy számos pszichológiai ok húzódhat mögötte. Egyebek mellett ilyen a gyerekkori szeretethiány kompenzálása; a véges lét meghosszabbításának vágya (hisz gyűjteményünk túlélhet minket); a gyerekkor újraélésnek igénye (mert nagyon sok gyerek gyűjt valamit 6-10 éves kora között – felnőttként pedig sokszor ezt fonalat vesszük fel újra); annak hajszolása, hogy egy érdekes terület alapos ismerője, mintegy szakértője lehessünk; és persze a szorongás oldása a rendszeres vásárolgatás segítségével. Ennyire összetett, multifunkciós tevékenységekről pedig nemigen lehet és talán nem is ajánlott csak úgy lemondani.

Ahogy a nyakláncos példa is mutatja, arany középút lehet, hogy ha már mindenképpen birtokolni akarunk, olyan tárgyakat választunk (már persze ha megengedhetjük magunknak legalább bizonyos összegek szabad elköltését), amelyekben benne van a potenciál, hogy előbb-utóbb tartalmas élményekhez segítenek majd minket. A huszonötödik bokacsizma vagy az immár pingpong-asztal méretű új tévé helyett tehát válasszunk inkább egy hangszert, egy teniszütőt, vagy ha már mindenünk megvan, egy szépen izzó, karamellizálásra is alkalmas szakácsfáklyát.