Erre utalhat, ha bedagad a bokád

Legtöbbször egyszerű okok állnak a lábfej és a boka vizesedése mögött. Olykor azonban mindez tünetként súlyosabb egészségügyi problémákra is felhívatja a figyelmet.

A lábdagadás legtöbbször ödéma, avagy vizenyő következtében alakul ki, ami azt jelenti, hogy a szövetek között folyadék halmozódik fel. Erre többféle tényező is hajlamosíthat, beleértve az elhízást, nőknél a várandósságot, de mind közül külön említést érdemel a munka közbeni hosszas ücsörgés vagy állás. Ez utóbbi a gravitáció révén, illetve a mozgáshiány által alapozza meg azt, hogy az érrendszer ne tudja kellő hatékonysággal elvezetni a folyadékot. Mint arra dr. Howard E. LeWine a Harvard Egyetem honlapján rámutat, még inkább jellemző lehet a probléma nyáron, amikor a meleg hatására a bőrhöz közeli kisebb erek kitágulnak. Noha ez segíti a szervezet hőszabályozását, egyszersmind azonban több folyadék is marad így a szövetekben, főként a lábakban.

A nap végére megduzzadt lábfej és boka emellett visszérgondokra is figyelmeztethet. Ellentétben a verőerekkel, a visszerek munkáját kevésbé segíti a szív pumpafunkciója. Ahhoz, hogy a vér megfelelő irányban – a szív felé – tudjon bennük áramolni, billentyűkre van szükség, amelyek meggátolják a visszaáramlást. A vénabillentyűk működési zavara viszont fennakadást okozhat a folyamatban, aminek eredményeképpen folyadék szivároghat a szövetekbe. A visszerek működését kompressziós harisnya viselésével támogathatjuk ilyen esetekben, továbbá úgy, ha este felpolcoljuk a lábainkat úgy, hogy a bokák a szív vonala fölé emelkedjenek.

A fentieken túl előfordulhat azonban, hogy súlyosabb, akár azonnali orvosi ellátást igénylő állapotok okozzak a lábdagadást. Feltétlenül szakember segítségét kell kérni, ha a panasz újonnan és intenzíven jelentkezik, vagy ha néhány nap alatt sem javul, vagy akár romlik. Az alábbiakban a Verywellhealth és dr. Catherine Moyer podiáter gyűjtése alapján mutatjuk be a kockázatosabb kiváltó tényezőket.

Szervi problémák

A mindkét lábat egyszerre érintő ödéma szisztémás zavarokra utalhat. A többi között kiválhatja szív-, vese- és májbetegség egyaránt.

Sérülések

A lábat érintő sérülések ugyancsak jelentős duzzanatot idézhetnek elő az érintett végtagon. Ín- és szalagszakadás, bokarándulás és -ficam, de akár csonttörés is állhat a háttérben, ha egy óvatlan baleset után ezt a panaszt észleljük.

Fertőzések

Az egyetlen lábra lokalizált duzzanat olykor fertőzés következménye is lehet, amelyhez általában fájdalom és vörösség is társul. Egy elfertőződött körömbenövés, súlyosabb lábgomba egyaránt okozhat lábdagadást, akárcsak sebfertőzés – például cukorbetegség esetén.

Mélyvénás trombózis

Tünetként elsősorban járásra fokozódó lábfájdalom, duzzanat és a bőr kékes elszíneződése hívhatja fel a figyelmet, hogy vérrög képződött a mélyen fekvő vénákban. Fontos hangsúlyozni, hogy sürgősségi állapotról van szó, amely azonnali ellátást igényel. A vérrög ugyanis az érrendszerben továbbhaladva a többi között akár tüdőembóliát is előidézhet.

Ízületi gyulladás

Olykor az ízületek gyulladása (artritisz) is okozhat duzzanatot. Jellemzően egy adott ízület érintett. A gyulladás egyebek mellett lehet porckopás, autoimmun folyamatok, bakteriális fertőzés és köszvény következménye egyaránt.

Forrás: hazipatika.com