Kinek van szüksége gyomorszűkítő műtétre?
Nagy segítség lehet a gyomorszűkítő műtét azoknak, akik kóros elhízással küzdenek.
Általánosságban elmondható, hogy a gyomorszűkítő műtétre akkor kerül sor, ha a páciens már eredménytelenül próbálkozott a testsúlycsökkentéssel több testmozgás és kiegyensúlyozott diéta által. Az is indokolttá teheti a beavatkozást, ha az érintett testtömegindexe (BMI) 40 felett van (ekkor már kóros elhízás áll fenn), vagy ha 35-39,9 között van, mivel már ekkor is súlyos egészségügyi problémák társulhatnak a nagy túlsúlyhoz, mint például a kettes típusú diabétesz, a magas vérnyomás vagy alvási apnoé – olvasható a Mayo Clinic oldalán.
A bariátriai, azaz testsúlycsökkentő beavatkozásoknak két típusát különítjük el. Az egyik, amikor a gyomor térfogatát csökkentik: ennek alaptípusa a csőgyomorképzés. A beavatkozás során a beteg körülbelül 2 literes gyomrát egy 2 deciliter térfogatú és 2 centiméter átmérőjű csővé alakítják. Előnye, hogy nincs hatással az emésztésre, de nassolással kijátszható. A másik kategóriába a bypass műtétek tartoznak, amelyek az emésztésre vannak hatással. Bár a fogyást nagyban segítik, de fontos tápanyagok sem szívódnak fel miattuk, így hiánybetegségekhez vezethetnek.
Fontos kiemelni, hogy a gyomorszűkítő műtét önmagában nem elég. A páciensnek több életmódbeli változtatásra van szüksége ahhoz, hogy egészséges életmódot tartson fenn, odafigyelve a rendszeres mozgás és a változatos, tápanyagokban gazdag diétára.
A beavatkozás utáni első egy-két évben a páciens várhatóan a testsúlya 25-30%-át veszíti el. A fogyás mértéke függ attól is, hogy a műtét után milyen életmódot folytat – írja a Cleveland Clinic.
Több pozitív hatása is van
A gyomorszűkítő műtét a testsúlycsökkenés mellett a mentális egészségre is jótékonyan hat. Egy brazil kutatás szerint javíthatja a tervezési, szervezési és stratégiai képességeket – írtuk korábban. „Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a túlsúlyos embereknél akár 35 százalékkal nő az Alzheimer-kór kialakulásának esélye. A mostani vizsgálatból pedig kiderült, hogy a gyomorszűkítő műtétnek az agyra is jó hatása van” – nyilatkozta Cintia Cercato professzor, a kutatás vezetője.
Forrás: házipatika.com
(Nyitókép: Getty Images)
