Iskolakezdés: hogyan előzze meg, hogy gyermeke rögtön lebetegedjen?

Hamarosan kezdődik az iskola. Ilyenkor a szülők varázsszer után kutatva bújják az internetet, illetve folyamatosan kérdezik gyermekeik háziorvosát, hogy vajon mivel erősíthetnék a kicsik immunrendszerét annak érdekében, hogy szemük fénye minél tovább egészséges maradjon a suliba visszatérve. Nézzük, mit javasol a szakértő!

Néhány hét múlva újra iskolapadba ülnek a gyerekek, a szülők pedig jellemzően már augusztusban megkezdik a vitaminok és különböző immunerősítők adagolását, hogy felkészítsék csemetéik szervezetét a közösségi fertőzések kivédésére. Sokan egy bogyótól, lekvártól várják a megoldást, pedig a betegségek megelőzése több dologtól is függ – emelte ki dr. Bence Zsófia házi gyermekorvos, a K&H jövő gyógyítója díj tavalyi közönségdíjasa.

Nincs csodabogyó, több dolog együttes ereje számít

Ahogy az a fenti infografikán is látható, a szervezet ellenálló képessége valamennyire a genetikai adottságokon is múlik, azonban számos egyéb tényező is befolyásolhatja – úgymint az alvás mennyisége és minősége, a szerzett immunitás, valamint a táplálkozási és sportolási szokások. Sokat számít továbbá a pszichés állapot, a mindennapi stressz-szint, illetve a friss levegőn töltött idő mennyisége is.

Fontos megértenünk, hogy nem egyetlen csodaszeren vagy dolgon múlik az, hogy gyermekünk szervezete mennyire ellenálló. Függ a megfelelő táplálkozástól, a vitaminok, nyomelemek mennyiségétől, de emellett az alvás, a mozgás, a friss levegőn tartózkodás és a kicsik pszichés állapota is sokat nyom a latban. Érdemes tehát a vitaminokon kívül ezekre is odafigyelni – és nemcsak most, hanem az egész tanév alatt. Amit pedig nem tudunk befolyásolni, az a gyermek genetikája, illetve az, hogy bizonyos védekező mechanizmusok csak úgy tudnak kialakulni, ha egy betegség kapcsán szervezetük megtanulja, miképp védheti ki legközelebb a támadást” – fejtette ki a szakértő.

A megfelelő tüsszentési és köhögési etikett, illetve a higiéniai alapszabályok betartása természetesen minden közösségben nagyon fontos, így az iskolákban is. Tanítsuk meg gyermekeinket a helyes kézmosás és a zsebkendőhasználat lépéseire, valamint ösztönözzük arra, hogy mindig tartsa tisztán az asztalát, és csak tiszta kézzel álljon neki enni.

Fontos feltöltődni a nyár utolsó heteiben

A természetes vitaminforrásokkal könnyen feltuningoljuk a szervezetet. A nyár végén szerencsére rengeteg gyümölcs és zöldség érik, amelyek tartalmaznak elegendő vitamint és nyomelemet, így étrend-kiegészítők helyett inkább ezekkel próbáljuk feltölteni a szervezet raktárait. „Ha vicces arcot rajzolunk az egészséges ételekből, gyermekünk is szívesebben fogyasztja majd” – olvasható a közleményben.

Legalább ennyire lényeges az is, hogy sok időt töltsünk a friss levegőn. Reggel és késő délután már nincs akkora hőség, így közös biciklizéssel, játszóterezéssel, sétálással a mozgást is kipipálhatjuk, a közös élmény pedig nemcsak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz. Ezt a jó szokást viszont tartsuk meg akkor is, ha hűvösebbre fordul az idő – természetesen megfelelően felöltöztetve csemeténket.

A megfelelő alvás jelentősen kihat a gyerek fizikai és agyi teljesítőképességére, a minimum 8 óra nyugodt pihenés jelentőségét ezért ne becsüljük le. A nyári időszakban is figyeljünk oda, hogy ha a késői fekvés miatt nincs meg a kellő alvásidő, inkább pihenjen a gyerek napközben is, augusztus utolsó heteiben pedig fektessük és keltsük őket egyre korábban, hogy ne érje őket sokként a szeptemberi korai kelés. Egy nyugtató rituálé a besötétített szobában este és egy finom reggeli sokat segíthet ebben az átállásban. Az esti kütyüzést próbáljuk azonban minimálisra csökkenteni, ez ugyanis késlelteti az elalvást és az alvás minőségét is rontja.

A pszichés felkészülés is elengedhetetlen!

Próbáljunk meg nem túlzottan rástresszelni az iskolakezdésre! Elevenítsük fel a pozitív emlékeket, találkozzunk gyermekünk rég nem látott osztálytársaival, és vásároljuk meg együtt az új tanszereket, hogy iskolásunk olyan füzeteket vehessen majd elő évközben, amelyek neki is tetszenek.

szorongásra hajlamos gyermekekkel próbáljuk meg már most átbeszélni a benne felmerülő aggodalmakat és szorongásokat, feloldva a feszültségüket. Érdemes még az iskolai éles helyzetek előtt gyakorolni a stresszoldási technikákat – légzés, nyugtató dal megtalálása, amelyet majd dúdolhat magában, vagy akár egy varázskavics festése, amelyet elővehet, amikor kellemetlenül érzi magát.

Plusz tipp: Ellenőrizzük, hogy beadattuk-e az emlékeztető oltásokat, hiszen ezeket még a közösségbe kerülés előtt ajánlott megkapni. Ha csecsemő van a családban, olyan oltásokat is érdemes beadatni a nagyobb gyereknek, ami számukra még nem volt kötelező, például a bárányhimlő elleni. Az utóbbi időben már járványszerűen terjedő szamárköhögés ellen pedig felnőtt családtagjaink is fontos, hogy kérjék az emlékeztető vakcinát, nehogy megfertőzzék a még védtelen babákat” – állt a közleményben.

Forrás: hazipatika.com