Ljasko: az oltási kampány szerdán lép az utolsó szakaszba
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy szerdától az oltási kampány az utolsó, ötödik szakaszba ér. Ez azt jelenti, hogy minden 18 évesnél idősebb állampolgár foglalkozástól függetlenül megkaphatja a védőoltást, ha akarja.
Eddig szakaszonként határozták meg az oltásra jogosultak körét veszélyeztetettség alapján, kor és foglalkozás szerint, ezenkívül néhány hete felvehették vállalati kollektívák, valamint a főként csak hétvégén és nagyobb városokban működő tömeges oltópontokon azok, akik előzetesen feliratkoztak az internetes várólistára.
A tárcavezető – emlékeztetve a vírus különösen veszélyes, először Indiában megjelent delta variánsának terjedésére – ismételten arra hívta fel a lakosságot, ne halogassa az oltás felvételét. Elmondta: a Volodimir Zelenszkij elnöknél előző nap tartott válságstáb-értekezleten utasították a régiók kormányzóit, hogy minden járási központban létesítsenek oltópontokat. Jelenleg csaknem kétszáz oltópont működik az országban.
Forrás: MTI