Lyme-kór

Rohamosan terjed a Lyme-kór Kárpátalján

Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint megnövekedett a Lyme-kóros esetek száma Ukrajnában.

Idén januárban már nyolc esetet igazoltak laboratóriumi vizsgálatokkal Vinnicja megyében. Az enyhe tél miatt pedig más régiókban is megjelent a betegség, mivel a kullancsok is hamarabb aktivizálódtak.

2023-ban Ukrajnában több mint 4000 Lyme-kóros esetet regisztráltak, 2022-ben pedig összesen 3 875 esetet.

A Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ felhívja a figyelmet arra, hogy a kullancsok aktivitásának időszaka főként május és június, ezért lehet ebben az időszakban a legtöbb megbetegedés, azonban az enyhe időjárás miatt már korábban megjelennek, és tovább is tart a szezon (március–november).

Kárpátalján 2024-ben 168 betegséget regisztráltak, ebből 25 esetet gyermekeknél.

2025 első 3 hónapjában már 17 ember betegedett meg.

A Lyme-kór kullancs által terjesztett bakteriális fertőzés, amely az esetek túlnyomó többségében jóindulatú, sokszor magától is gyógyul. Legismertebb tünete a jellegzetes bőrpír, de kialakulhatnak miatta neurológiai, mozgásszervi panaszok is. Megfelelő kezelés nélkül súlyos szövődményekhez, sőt fogyatékossághoz is vezethet.

Tünetek

• fáradékonyság

• ízületi fájdalom

• fejfájás

• láz

• bőrpír

• szívizomgyulladás

• agyhártyagyulladás

• ovális alakú bőrpír a csípés körül

• Lyme-folt

• arcidegbénulás

• lilás elszíneződés

• erythema migrans

• szemmozgató idegek bénulása

• térdízületi folyadékgyülem

A betegek többségét májusban, júniusban és júliusban diagnosztizálják, ősszel egy kisebb második csúcs következik.

A kullancscsípés néha észrevétlen marad, a megbetegedettek csupán egyharmada veszi észre.

A Lyme-kórt a kullancscsípés kivédésével lehet megelőzni. Ennek eszköze a bozótos területek kerülése, illetve az, ha a kirándulások, kertészkedések során hosszú nadrágot viselünk, aminek alját a zokniba is betűrjük A hosszú hajat jó összefogni, sapka alá tűrni. Hasznosak a rovarriasztó szerek, de a testfelület átvizsgálására ettől függetlenül szükség van.

Fontos, hogy ha kullancsot találunk, akkor azt ne nyomkodjuk, ne préseljük össze, ne tekergessük, ne kenegessük. Erre azért kell figyelni, mert a baktérium a kullancs testében (gyomrában) található a legnagyobb számban, és így minden olyan beavatkozás, amely a vérszívót öklendezésre készteti, vagy a gyomor összenyomásával jár, növeli a fertőződés kockázatát. A hagyományos kullancskanál helyett jobb megoldás hegyes végű csipesszel, a feji végénél fogva lassan kihúzni a vérszívót a bőrből.

 Krémekkel, olajokkal a kullancsot szigorúan tilos bekenni.

A Lyme-kór ellen nincs védőoltás, így az egészségügyi szakemberek azt tanácsolják, hogy mindenképpen a megelőzésre fektessük a hangsúlyt.

Kárpátalja.ma