Véradónapot tartanak Nagyberegen

Április 14-én véradónapot szerveznek Nagyberegen.

Erről a kistérség hivatalos oldalán adtak tájékoztatást.

A rendezvényre a II. Rákóczi Ferenc utca 61. szám alatt, a kultúrház mellett kerül sor.

A szervezők felhívják a lakosok figyelmét, hogy mindössze 15 perc szükséges a véradásra, ami más életét megmentheti. A program célja, hogy a Nagyberegi kistérség lakói együtt mutassák meg összefogásukat és segítőkészségüket.

A gördülékeny részvétel érdekében előzetes online regisztráció szükséges, mely a szervezők szerint mindössze egy percet vesz igénybe. A regisztrációs link ITT érhető el.

A helyi közösség bízik benne, hogy a rendezvény széles körben támogatott lesz, és minél többen élnek majd a lehetőséggel.

Kárpátalja.ma