Az ukrán elnök több fegyvert kér az észak-európai országoktól
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette pénteken, hogy Svédországban tartózkodik, hogy több fegyvert kérjen öt észak-európai szövetségesétől az orosz támadás ellensúlyozására.
Közösségi oldalán azt írta: „Fő prioritásaink közé tartozik, hogy több légvédelmi rendszert biztosítsunk Ukrajna számára, közös projekteket a védelmi iparban és fegyvereket katonáink számára, valamint globális erőfeszítéseket, hogy Oroszországot békére kényszerítsük”.
Zelenszkij a harmadik Ukrajna-Észak-Európa csúcstalálkozón tárgyal Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország és Izland állam-, illetve kormányfőivel, és – mint közölte – kétoldalú biztonsági megállapodást ír alá Svédországgal, Norvégiával és Izlanddal.
Hozzátette:
Ukrajna „erősebb lesz a szövetségeseink támogatásának (…), valamint az új biztonsági megállapodásoknak köszönhetően”.
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök azt mondta, hogy a találkozó országai „fontos lépéseket tesznek együttműködésük megerősítése érdekében, Ukrajna támogatásának részeként”.
Az ukrán elnök két nappal azt követően látogatott Stockholmba, hogy bejelentették: Svédország 1,16 milliárd dollár (több mint 462 milliárd forint) értékű katonai támogatást küld Ukrajnának. Ez a legnagyobb segélycsomag az orosz támadás 2022. februári kezdete óta.
A háború kezdete óta az észak-európai országok több mint 17 milliárd euróval támogatták Ukrajnát – közölte Mette Frederiksen dán miniszterelnök nyilatkozatában.
„Fel kell gyorsítanunk a fegyvergyártást”, de „segítenünk kell (Ukrajnának) abban is, hogy előállítsa azt, amire szüksége van önmaga megvédéséhez”
– mondta.
Forrás: hirado.hu