Beregszászban is megemlékeztek a háború kitörésének negyedik évfordulójáról

A teljes körű háború kitörésének negyedik évfordulóján közös imára gyűltek össze a hívek a Beregszászi kistérség településeiről, hogy együtt kérjék Istentől a békét, és megemlékezzenek mindazokról, akik életüket vesztették a háborúban.

A különböző felekezetek képviselői és hívei egy szívvel-lélekkel imádkoztak Ukrajnáért, a fronton szolgáló katonákért, a sebesültekért, az eltűntekért, valamint az áldozatok családjaiért. Az ökumenikus alkalom méltó bizonyítéka volt annak, hogy a nehéz időkben a közösség ereje és az összefogás reményt adhat a jövőre nézve.

A megemlékezésen jelen voltak a helyi és járási hatóságok képviselői, valamint a fegyveres erők tagjai is. A résztvevők virágokat helyeztek el az emlékműnél a beregszászi hősök iránti tisztelet jeléül, majd egyperces néma csenddel adóztak a háború valamennyi áldozatának emléke előtt.

A megemlékezésről és a közös imáról Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség vezetője számolt be közösségi oldalán. Bejegyzésében hangsúlyozta: „Imádkozzunk a békéért”, és arra buzdított mindenkit, hogy a mindennapokban is őrizzük meg az összetartozás és a szolidaritás lelkületét.

A negyedik évforduló nemcsak a veszteségekre emlékeztet, hanem arra is, hogy közösségként kötelességünk támogatni egymást, és kitartani a legnehezebb időkben is. A közös ima és a főhajtás üzenete egyértelmű: emlékezünk az áldozatokra, tiszteljük hőseinket, és rendíthetetlenül hiszünk a béke eljövetelében.

Kárpátalja.ma