Éjszaka több mint másfélszáz drónnal támadott az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg egy rakétával és 155 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban legalább ketten meghaltak, sokan pedig megsebesültek, civil infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg – jelentették katonai és helyhatósági források.

Az előzetes adatok szerint a légvédelem 131 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 20 helyszínen az Iszkander-M típusú rakéta és 23 csapásmérő drón célba talált, 6 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény arra is figyelmeztette a lakosságot, hogy a légi veszély nem múlt el, drónok újabb csoportjai léptek be az Ukrajna által ellenőrzött légtérbe.

Dnyipróban két ember meghalt, hatan pedig megsebesültek az orosz hadsereg által éjszaka egy rakétával, valamint drónokkal és tüzérséggel végrehajtott támadásokban – jelentette Olekszandr Hanzsa katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján az Interfax-Ukrajina hírügynökség. Megrongálódott egy élelmiszerraktár és több családi ház is. A megye két járását is támadás érte, ipari létesítményekben, lakóházakban és gépkocsikban keletkeztek károk – fűzte hozzá a megyevezető.

Az orosz csapatok tömeges dróncsapást mértek a Szumi megyei Konotop városára, nyolc ember megsebesült, több lakóház és a helytörténeti múzeum épülete vált a támadások célpontjává – közölte az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálata.

Egy többszintes lakóházban a 2. és 4. emelet között beszakadt a födém. A hatóság közlése szerint az újabb támadások veszélye miatt a mentési munkálatokat ideiglenesen felfüggesztették, de a keletkezett tüzeket mindenütt sikerült eloltani.

Az orosz csapatok szerda reggel támadást indítottak Zaporizzsja megye ellen, aminek következtében Vilnyanszkban négy ember megsebesült, egy családi ház pedig megsemmisült – közölte Ivan Fedorov katonai kormányzó a Telegramon.

Szerdára virradóra az orosz hadsereg újabb dróncsapást mért Odesszára, egy 59 éves férfi megsebesült, civil infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg – tette közzé Oleh Kiper megyei katonai kormányzó a Telegramon. A jelentés szerint egy 24 szintes toronyház négy emeletén is károk keletkeztek.

Forrás: MTI