Közel 11 ezer eljárást indítottak a hadkötelezettség megkerülése miatt
Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának bő két évvel ezelőtti kezdete óta mostanáig 10 700 büntetőeljárást indítottak a hadkötelezettség megkerülése miatt – közölte az ukrán főügyészség hétfőn a Hromadszke ukrán televízió kérdésre adott írásos válaszában.
Az ügyészség kifejtette, hogy
2022-ben 2431 ilyen büntetőeljárást regisztráltak, viszont 2023-ban ezek száma már 6745-re nőtt.
Körülbelül ugyanaz a dinamika marad idén is. 2024 első három hónapja alatt már több mint 1500 eljárást indítottak – tette hozzá a hivatal. A közlés szerint a 2022–2023-as évekre vonatkozó statisztikák viszont azt mutatják, hogy az eljárások körülbelül fele a tárgyalást megelőző szakaszban lezárult bűncselekmény hiánya, illetve a bűncselekményt megállapító jogszabály érvénytelensége miatt.
„Az esetek kevesebb mint egyharmada jut el a tárgyalásig: 2022-ben 446, 2023-ban 1768, 2024 első három hónapjában pedig 258 eljárás került bíróság elé”
– jegyezte meg a Hromadszke. A főügyészség nem válaszolt a televízió azon kérdésére, hogy ezekben a bírósági ügyekben hány ukránt ítéltek el, közülük hányan kaptak felfüggesztett büntetést, és hány volt a tényleges elzárás.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy az Opendatabot bírósági nyilvántartás-figyelő internetes oldalon talált adat szerint a tavaly kihirdetett 1274 ítéletből hatvan büntetőeljárásban született tényleges szabadságvesztés.
Forrás: MTI