Litvánia újabb páncélozott járműveket és lőszereket ad Ukrajnának

Litvánia újabb páncélozott szállítójárműveket és lőszereket ad Ukrajnának – jelentette be a litván védelmi miniszter a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál szerdai tudósítása szerint.

     „Litvánia a közeljövőben további katonai támogatást nyújt Ukrajnának: M113-as és M577-es páncélozott szállítójárműveket, amelyekre Ukrajnának valóban nagy szüksége van, valamint a tartalékképzéshez szükséges lőszereket”

– közölte Arvydas Anusauskas az Ukrajnát támogató koordinációs NATO-csoport ülésén.
    

A miniszter emellett felhívta a figyelmet az Ukrajnát támogató országok szerepére az ukrán hadsereg kiképzésének megszervezésében. Hangsúlyozta, hogy Litvánia az ukrán erők kiterjedt katonai kiképzésének megszervezését javasolja.

„Ukrajna meghatározta a főbb képzési igényeit, a litván hadsereg pedig készen áll ezekre. Egyelőre katonai rendőrök, aknamentesítési szakemberek képzésére van igény. A litván hadsereg kész az ukrán katonák nagy-britanniai kiképzéséhez is hozzájárulni oktatók odaküldésével”

– tette hozzá Anusauskas. Kifejtette: a litván hadsereg mérlegeli annak lehetőségét, hogy tíz oktatót küldjenek Nagy-Britanniába, amely a következő három hónapban tízezer ukrán katona számára kíván háromhetes alapkiképzést nyújtani.
    

A miniszter szavai szerint az Ukrajnának nyújtott litván katonai támogatás magában foglal Stinger légvédelmi rendszereket, páncéltörő fegyvereket, golyóálló mellényeket és sisakokat, 120 milliméteres aknavetőket, kézi lőfegyvereket, lőszereket, hőkamerákat, térfigyelő radarokat, páncélozott járműveket, továbbá Bayraktar drónokat és lőszereket vásároltak a litván állampolgárok által összegyűjtött pénzből. Összességében Litvánia katonai támogatása Ukrajnának mintegy 123 millió eurót tesz ki.

Forrás: MTI