Olaszország és Svájc második békecsúcsot szorgalmaz
Olaszország és Svájc második békecsúcsot szorgalmaz az ukrajnai konfliktus diplomáciai rendezésére, ezúttal azonban Oroszország részvételével – erről írt alá nyilatkozatot hétfőn Antonio Tajani olasz külügyminiszter svájci hivatali partnerével, Ignazio Cassisszal Locarnóban.
A dokumentum szerint „a lehető legjobb körülményeket kell megteremteni egy második békecsúcshoz, amelyen a felek mindegyike, ideértve Oroszországot és a releváns globális szereplőket is, részt vesznek”.
Tajani és Cassis felszólították az érintett nemzetközi szereplőket, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést egy közös tárgyalási alap megteremtéséhez.
Mindennek a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányában rögzített területi épség és szuverenitás elvének tiszteletben tartásával kell megvalósulnia.
Hangsúlyozták egyben, hogy a békét csakis az érintett szereplők mindegyikének bevonásával, illetve párbeszéddel lehet elérni. Oroszország egyebek között az ukrán államterület több mint ötödének elcsatolását, valamint Ukrajna semlegességének kinyilvánítását követeli, amivel Kijev lemondana 2019-ben az alkotmányában is rögzített NATO-csatlakozási törekvéseiről is.
Júniusban Oroszország távollétében, de mintegy száz állam és szervezet részvételével tartották meg az első ukrajnai békecsúcsot a svájci Bürgenstockban.
Kiemelt kép: EPA/Jean-Christophe Bott
MTI