Szijjártó Péter: A gyermekek a legnagyobb vesztesei a háborúnak

Hamarosan ülésezik az ENSZ biztonsági tanácsa, ennek kapcsán Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkból jelentkezett be. A miniszter elmondta, hogy fontos téma kerül napirendre, még pedig az, hogy a gyermekek a legnagyobb vesztesei a háborús konfliktusoknak. Szijjártó aláhúzta, minden egyes háború okozta szenvedésre, problémára egyedül a béke jelent megoldást.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy elérte az orosz-ukrán háború elől Magyarország felé menekültek száma a 800 ezret. Szijjártó Péter szerint ezek alapvetően szétszakított családok, édesapjukat hátrahagyó gyermekek érkeznek Magyarországra.

A gyermekek igazából a legnagyobb vesztesei a háborús konfliktusoknak

– ismertette a Szijjártó Péter az ENSZ biztonsági tanács ülésének napirendi témáját. Hozzátette: Magyarország jelenleg ezt közelről tapasztalhatja meg.

A miniszter elmondta, ma már mindenki látja, hogy a béke jelenti az egyetlen megoldást, viszont jó lenne ha a nemzetközi közösség minden tagja így is gondolná.

Minden egyes a háború okozta szenvedésre, problémára a béke és csak a béke jelenti a megoldást – ismertette Magyarország álláspontját a háborúval kapcsolatban Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, találkozik az ENSZ humanitárius ügyekért felelős és a békefenntartást felügyeletéért felelős főtitkár helyetteseivel, illetve az UNICEF vezetőjével is, akikkel arról tárgyal, hogyan tud Magyarország még több segítséget és támogatást nyújtani a menekülteknek.

Forrás: hirado.hu