Szirszkij

Szirszkij megtiltotta a személyi állomány és a katonai technika tömörülését

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka a Facebokon bejelentette, hogy megtiltotta a katonák és haditechnikai eszközök összevonását, valamint a katonák sátortáborokban való elhelyezését a kiképzőközpontokban.

Meghallgattam a jelentéseket a kiképzőközpontok légicsapások elleni védelmére irányuló intézkedések végrehajtásáról. Az én egyértelmű követelésem: a katonák biztonságának szavatolása és növelése a kiképzőközpontokban és a hátországi gyakorlótereken. A személyi állomány és a katonai technika tömörülése, valamint a katonák sátortáborokban történő elhelyezése tilos!

– írta bejegyzésében. Közölte, hogy

a kiképzési helyszíneken új fedezékek, lövészárkok és más védelmi létesítmények épülnek.

Hozzátette, hogy dolgoznak más mérnöki megoldásokon is olyan létesítmények kialakítására, amelyekben a katonák gyakorlatozhatnak és regenerálódhatnak. Szirszkij hangsúlyozta:

kötelező betartani a fedezékek kialakítására vonatkozó követelményeket a kiképzőközpontokban és gyakorlótereken, valamint biztosítani kell a légiriadókról szóló pontos és gyors tájékoztatást.

Forrás: MTI

Nyitókép: armyinform.com.ua