Szuhacsev: több mint 29 dezertált katona tért vissza önként
Olekszij Szuhacsev, az Állami Nyomozó Iroda (DBR) igazgatója az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy a hadseregből dezertált katonák önkéntes visszatérésére létrehozott eljárásnak köszönhetően több mint 29 ezren tértek vissza a fegyveres erőkhöz az elmúlt nyolc hónap alatt. Kifejtette, hogy
az új rendszer 2024. november 29-én lépett életbe,
és lehetővé tette, hogy a katonák hosszadalmas eljárás nélkül, mindenféle juttatás – anyagi, élelmezési, felszerelési és egyebek – megtartása mellett térjenek vissza a szolgálatba.
„Ez a mechanizmus lehetőséget ad azoknak, akik dezertáltak, hogy visszatérjenek az alakulatukhoz, és egyszerűsített eljárás keretében folytassák a szolgálatot, miközben visszakapják pénzbeli, élelmezési, ruházati és egyéb juttatásaikat„
– emelte ki.
Hozzátette, hogy
az önként visszatérő katonák mentesülhetnek a büntetőjogi felelősség alól is.
Forrás: MTI
