Bizalmas csúcstalálkozót tervez 35 Ukrajnát támogató ország

A világ 35 országának vezető tisztviselői gyűlnek össze november 4-én Madridban egy „titkos, zártkörű csúcstalálkozóra”, amelyet az Ukrajna mellett kiálló tettre készek koalíciója szervez – írja a hirado.hu a The Kyiv Independent cikkére hivatkozva.

A találkozóra a spanyol El Mundo napilap birtokába került dokumentum tanúskodik. A találkozó fő célja Ukrajna támogatásának növelése, valamint a jövőbeli orosz agresszió elrettentését szolgáló biztonsági garanciák összehangolása lesz.

Az ülés első szakasza Ukrajna sürgős pénzügyi szükségleteire összpontosít majd, beleértve a védelmi erőfeszítésekkel kapcsolatos kiadásokat is. A tisztviselők várhatóan kijelölik a további támogatás fő prioritásait, és megvitatják, miként lehet fokozni a nyomást Oroszországra.

A találkozó második részében – amelyet José Manuel Albares spanyol külügyminiszter beszéde követ majd – a biztonsági garanciák jogi, politikai és diplomáciai kereteiről tárgyalnak, valamint az egyes koalíciós tagok hozzájárulásairól.

Mivel az eseményt „a legnagyobb titoktartás mellett” szervezik, a résztvevők nem tarthatják maguknál a telefonjaikat, és arra kérik őket, hogy a találkozóról ne osszanak meg információkat a közösségi médiában.

A koalíció korábban október 24-én tartott találkozót Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Londonban, ahol a szövetségesek új katonai támogatást erősítettek meg, és Ukrajna nagy hatótávolságú képességeiről is egyeztettek.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: hvg.hu