Több mint 26 ezer eltűntet tartanak nyilván Ukrajnában
Ukrajnában jelenleg több mint 26 ezer embert tartanak nyilván eltűntként – közölte Leonyid Timcsenko ukrán belügyminiszter-helyettes egy csütörtöki tévéműsorban.
A tisztségviselő kifejtette, hogy az eltűntek között mintegy 11 ezer civil és 15 ezer katona van. Hangsúlyozta, hogy minden egyes bejelentett eltűnt személyt nyilvántartásba vesznek.
„Együttműködünk az országos rendőrséggel és a katonai hírszerzéssel, mert ezek a szervek koordinálják a keresést”
– tette hozzá.
Olekszandr Prokugyin, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az orosz erők szerdán déltájban öt légicsapást hajtottak végre a régióbeli Beriszlav térségében. A károkról, esetleges áldozatokról egyelőre nem tudott információval szolgálni. A kormányzó később a Facebookon közölte, hogy találat ért egy kórházat, amelynek negyedik emelete teljesen megsemmisült. A támadásban két mentőápoló megsérült.
llja Jevlas, az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője egy tévéműsorban arról beszélt, hogy most súlyosabb a helyzet a Donyeck megyei Liman és a szomszédos harkivi régióban lévő Kupjanszk térségében, mint a Donyeck megyei Bahmutnál. Az orosz erők új célpontja a Donyeck melletti Makijivka település. E pillanatban Liman és Kupjanszk térségében most több mint 110 ezer orosz katona, 1085 harckocsi, közel kétezer páncélozott harcjármű, több mint 700 tüzérségi rendszer és további mintegy ötszáz rakéta-sorozatvető van – közölte.
Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a Telegramon arról számolt be, hogy Bahmut térségében egy nap alatt hat orosz harckocsit semmisítettek meg az ukrán katonák.
Az ukrán vezérkar csütörtöki helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra hozzávetőleg meghaladja a 280 ezret. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 12 harckocsit és 31 tüzérségi rendszert.
Forrás: MTI
Nyitókép: illusztráció