2017. december 26., kedd – Karácsony második napja
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Orbán – latin eredetű; jelentése: városi, finom, művelt, udvarias ember.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]
„Nem mi változtattuk meg az ünnepet, és ő sem változott volna magától. Üzleti érdekek alakították át, s mert ettől meg szétfoszlott varázsa, cukormázat parancsoltak rá, hogy kaszálhassanak.
Vavyan Fable
[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-9339b4-b1da”][vc_column_text]NÉPI KALENDÁRIUM:
KARÁCSONY, ISTVÁN NAPJA
E napon jártak a dunántúli regölők. A gazdának minden jót kívántak, a leányokat, legényeket összeénekelték. A közelmúltig szokás volt egyes dunántúli falvakban, hogy a legények köcsögdudával, csörgősbottal felszerelve felkeresték a házakat, énekelték:
| Eljöttünk, eljöttünk szent István szolgái |
| Régi szokás szerint, szabad-e megtartani. |
| Haj regü rejtem, regü, regü, regü regü rejtem. |
| Amott eletkezik egy zöld pázsit, |
| Azon legelészik csoda féle szarvas, |
| Csoda féle szarvasnak ezer ága, boga, |
| Ezer mise gyertya, |
| Gyulladva gyulladjék, |
| Soha el ne aludjék, |
| Hej regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. |
| Amott is mondanának egy szép leányt, |
| Kinek neve vóna N. N. volna. |
| Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. |
| Amott is mondanának egy szép legényt, |
| Kinek neve volna, N. N. volna. |
| Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. |
| Regüjjük a gazdát, vele az asszonyát, |
| Mert az asszonynak, retek a bocskora, |
| Répahéjj a szíjja, krumpli a sarka, |
| Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. |
| Szegen lóg egy zacskó, tele van százassó |
| Fele a gazdáé, fele a regüsöké. |
| Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. |
| Eljött a szent karácsony bodros szakállával, |
| Hej te kicsi csizmám nem győzlek szalmával! |
| Megsült a kismalac, érezzük a szagát, |
| Hozzák ki nekünk a hátulsó combját! |
| Aggyon isten minden jót, |
| Ha meghalunk koporsót, |
| Szekerünkbe kereket, |
| Csutoránkba feneket, |
| Szent István napján, |
| Hadd ihassunk eleget! |
| (Bük, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966) |
A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget vél felfedezni, valamint a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait. Rajeczky Benjamin pedig felhívta a figyelmet arra, hogy különféle szokások megnevezéseként is szerepel a magyar nyelvterületen a regölés, remélés. Például Pásztón a lakodalom legvégén „regélni mennek”, vagyis még egyet mulatni. Nógrád megyében, Nagybárkányban a farsangi mulatság befejezését jelenti a regélés. Hamvazószerdán mentek a legények „regényi”: tyúkot, kacsát loptak, eladták, és elmulatták a pénzt. Éger vidékén remélésnek nevezik az ugyancsak hamvazószerdai alakoskodást. Regélő hétfő volt a neve valamikor a vízkereszt utáni első hétfőnek. A 16–17. századi kalendáriumokban fordul elő és a 17–18. századi céhszabályzatokban. E naphoz fűződhettek céhes ünnepek. Az elnevezések, szokások közti összefüggéseket azonban még nem tisztázta a kutatás.
A leggyakoribb keresztnevek közé tartozik a magyar nyelvterületen az István. Minthogy a karácsonyi ünneppel is egybeesik, külön ünneplő szokásai alakultak ki. Gyakran István- és János-köszöntőket aktualizálnak más névnapra is. A szövegek részint népi eredetűek, részint műköltői vagy félnépi alkotások. Gyakori az „Eljöttünk mi jó este / jó reggelt”… kezdetű, főként István- és János-köszöntő.
Magyar Néprajz VII.
EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Szamovolszky Ödön (Nagyberezna, 1878. december 26. – Budapest, 1914. december 28.). Szobrász. Apja, Szamovolszky Lőrinc ügyvéd a 80-as évek végén családjával Ungváron telepedett le, azonban hamarosan meghalt. Édesanyja nevelte nyolc testvérével együtt. Az ungvári agyagipari szakiskolában tanult. Első mestere és példaképe Petridesz János, az iskola szobrásztanára volt. Rövid ideig Kassán tanult, majd elvégezte a Budapesti Iparművészeti Főiskolát. Egy ideig Zala György és Róna József műtermében dolgozott, majd Olaszországban, Münchenben és Párizsban folytatta tanulmányait. 1902-ben mutatkozott be először kiállításon, a Műcsarnokban állították ki egyik művét. 1903-ban készítette a budapesti Szent István-bazilika főkapuját díszítő 12 apostol bronz reliefjét. Horvai Jánossal közösen alkotta meg a rozsnyói gróf Andrássy Franciska-szobrot. 1907-ben egy pályázatra Gách Istvánnal közösen készítette a Szabadságharc-emlékművét, amellyel első díjat nyert és megbízást is kapott, de a munkája befejezetlen maradt. 1913-ban művének elkészült részletéért állami aranyéremmel jutalmazták. Legsikerültebb alkotását, a carrarai fehér márványból készült Dayka Gábor-szobrot 1909-ben alkotta. 1914-ben az Erzsébet-szobor pályázatra készített pályatervet. Korai halála megakadályozta tehetségének igazi kibontakozását. A Magyar Nemzeti Galéria hat szobrát őrzi.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
Letartóztatják Mindszenty József bíborost a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés koholt vádjával (1948).
Az első magyar operabemutató (1822). Ruzitska József: Béla futása.
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-739b4-b1da”][vc_column_text]KARÁCSONYI LEKÜLET
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak” (Kolossé 3:13)
Vannak emberek, akik számára a karácsony nem az ünnep örömét jelenti, hanem depressziót. Néhány esetben ennek az az oka, hogy családjukat darabokra törte egy válás, és az emlékek túl fájdalmasak. S. I. McMillen és David Stern társszerzők írnak Elkerülhető betegségek című könyvükben azokról a károkról, melyeket mi okozunk saját magunknak azzal, ha utálunk valakit, vagy nem vagyunk hajlandók megbocsátani. „Abban a pillanatban, amikor elkezdek gyűlölni egy embert, a rabszolgája leszek. Ő irányítja a gondolataimat, ő uralja az érzéseimet, még az álmaimat is. A vérkeringésemet állandóan stresszhormonok árasztják el, és kimerítik a szervezetet… bárhová megyek, mindenütt üldöz az, akit gyűlölők.” Amikor a családod összejön karácsonykor, talán van köztük valaki, akit nem kedvelsz, vagy akinek nem bocsátottál meg. Ha így van, emlékezz arra, hogy Jézus azért jött a világra, hogy szeresse a szerethetetleneket, és megbocsásson az arra méltatlanoknak. A „kegyelem” azt jelenti: „meg nem érdemelt, meg nem szolgált és ki nem érdemelt kegy.” Krisztus ki fogja mosni a szívedből a haragot és a neheztelést, ha engeded neki. Ha valakivel nem szívesen találkoznál a családi karácsonyokon, javaslunk egy imádságot: „Uram, megvallom, hogy nem kedvelem …-t, és rettegek a vele való találkozástól. Segíts, hogy megbocsássak, és kegyelmes hozzá. Hadd áradjon át rajtam Krisztus szeretete ezen a karácsonyon. Jézus nevében imádkozom. Ámen.” Azt mondod, az illető nem érdemeli meg a bocsánatot? Lehet, de te sem érdemelteted meg Isten szeretetét és bocsánatát. Jézus azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaztak titeket… És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” (Lukács 6:27-28,31). Ilyen a karácsonyi lelkület!
A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-239b4-b1da” title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]Szent István diakonus, vértanú
István diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Egyház számára az Apostolok Cselekedeteiben (6,1–8,2). E két fejezetben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtörténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és Szamariába”, majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.
István a hét diákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. A görögök úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják az alamizsnaosztásnál. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfit az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatának élnek. E férfiak a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek, s emellett igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.
István a főtanács előtt először halkan, az igaza tudatában lévő ember nyugalmával beszél, ám egyszer csak villámot vet a tekintete, és mint a vihar, úgy csap le a főtanács tagjaira.
Szavaitól zűrzavar támad: a főtanács tagjai fölugrálnak a helyükről, és dühük jeléül a fogukat vicsorítják feléje. Amikor István elmondja látomását, tovább nem fékezik magukat: a főpap megszaggatja a ruháját, a többiek ordítva befogják a fülüket, hogy ne hallják a ,,káromlást”. Ezzel a pernek vége is szakadt, hiszen a hallott káromlás után nem volt szükség többé tanúkra. A káromlás büntetése a megkövezés volt. A főpap talán még megkísérelte, hogy a formaság kedvéért ítéletet hirdessen, de az általános kavarodásban erre már senki nem figyelt oda. Mintha eszüket vesztették volna az emberek, rárohantak Istvánra, és hangos kiabálás közepette tuszkolták vonszolták ki a teremből, ki a városon kívülre, hogy ott haljon meg. Vitték végig Jeruzsálem utcáin a Damaszkuszi-kapu felé, hogy ott hajtsák végre a megkövezést.
,,De hát mi rosszat tett?” — kérdezgették néhányan félénken, akik látták Istvánt a fékevesztett tömeg gyűrűjében. A tömeg azonban nem gondolkodott, csak ordított és tolongott az áldozat körül. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem amikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden állva így könyörgött: ,,Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!” — és e szavakkal elszenderült.
bacskaplebania.hu[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]