2018. december 25., karácsony első napja

[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Eugénia – görög-latin-német eredetű; jelentése: előkelő, jeles nemzetségből való.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]

„Ebben az irigykedő kultúrában a karácsony egy különösen érzékeny időszak, sokszor inkább emlékeztet egy versenyre vagy egy vetélkedőre, semmint egy meghitt ünnepre.”

Bagdy Emőke

[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-93ab79-856a”][vc_column_text]NÉPI KALENDÁRIUM:

KARÁCSONY NAPJA

A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt. Lészpeden „Karácsony napján, akkor a ganyét nem vetették ki, esszeszedték a jószág alól. Vagy ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el” (Bosnyák S. 1980: 120). A szemetet sem vitték ki. Pereszlényben a hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Egerszegen, ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették, Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivinné a házból a szerencsét.

Magyar Néprajz VII.

 EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Gálocsy Zoltán, Gálócsy (Ungtarnóc, 1855. december 25.  – Debrecen, 1929. december 30.). Levéltáros. Régi nemesi családból származott. 1878-ban fejezte be jogi tanulmányait Debrecenben. 1888-ban Ung megye számvivője lett. 1906-tól dolgozott az Ung megyei levéltárban. 1917-ben a levéltárosként említik. 1919-ben települt Hajdú megyébe. Az ungvári Gyöngyösi Irodalmi Társaság tagja volt. Számos, a megye múltjával foglalkozó tanulmánya jelent meg az ungvári lapokban.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Domján Edit színésznő (1932) hamar kitűnt drámák és vígjátékok vezető szerepeiben. Humor, könnyedség, és bensőséges líra jellemezte alakításait.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-7ab79-856a”][vc_column_text]HA KRISZTUS NEM JÖTT VOLNA EL

„Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (János 1:29)

A tudósok között nincs teljes egyetértés Kriszuts születésének pontos dátumára vonatkozóan. Azt sem tudják, hogy a betlehemi Születés templom, amit minden nap zarándokok látogatnak, valóban azon a helyen áll-e, ahol Jézus született. Azt pedig egyikünk sem tudja felfogni, hogyan foganhatott gyermeket egy szűz a Szentlélek által. De van egy jó hírem: nem kell tudnod, hogy mikor, hol vagy hogyan született Jézus, csak azt kell tudnod, hogy miért. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Csak négy dolog számít: 1) Ha Krisztus nem jött volna el, Isten ismeretlen lenne számunkra. 2) Ha Krisztus nem jött volna el, bűneinkre nem lenne bocsánat. Jézus neve azt jelenti: „Jahve megment!” Bemerítő János így nevezte őt: „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét.” 3) Ha Krisztus nem jött volna el, imáink nem találnának meghallgatásra. A bibliai időkben a papoknak kellett az emberek kéréseit Isten elé vinni. Nekünk pedig Jézus a főpapunk, aki megérti gyengeségeinket, mert „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsidók 4:15-16). 4) Ha Krisztus nem jött volna el, nem lenne biztosítékunk arra, hogy újra el fog jönni, és magával visz minket a mennybe, hogy vele legyünk.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-2ab79-856a” title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]Jézus születése

Nem hívatlan jön Jézus, nem a sötétből. Kiolthatatlan fényben az Atya „kinyilvánítja nekünk Őt”. A próféták sejtették, hogy az ő szavuk majd egykor fölemelkedik az Igébe, ki él örökkön és minden embert megvilágosít. — Nem hívatlan jön a Gyermek, a világ sötétjében világító Fény, mégsem fogadják Őt szívesen evilágon. A világtörténelem nem veszi tudomásul születését; halálát is, mint kínos közjátékot, csak pár sorban említi. Mégis ez a szegény Kisded az egész világot hordja isteni Szívében.
Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, mikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, mikor mindenki elérzékenyedik a betlehemi istálló kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozófikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk: János elmélkedő sorait az Igéről. Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Szinte semmi sincs véletlenül benne. Mindennel valamire tanítani akar bennünket Egyház anyánk, így a mai evangéliumi résszel is. Az evangéliumi szakasz elgondolkodtató rész, s aki veszi a fáradságot, hogy mélyébe tekintsen, azt gondolkodásra készteti.

Nem kezd el érzelmeskedni az Egyház a betlehemi kisdeden. Mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni. Bármely kisgyermek nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge. Az Egyház arra irányítja figyelmünket a karácsony mértéktelen ajándéközönében, hogy gondoljunk bele abba, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Mert annyi kisgyermeket láttunk már, s az első karácsony oly messze van már tőlünk időben, hogy megszoktuk azt, hogy ugyanolyan mint a többi.

De ezt a gyermeket nem lehet megszokni. Meg kell döbbeni azon, hogy ki ez a gyermek. Mert ez a gyermek keresztény hitünk szerint az Isten Fia, a megtestesült Isten.

„És az Ige testé lett és közöttünk lakott.”

Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, hála a sok giccsesebbnél giccsesebb képeslapok mosolygó, valószínűtlen gyermekarcának. Megszokott, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek. Pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda valóság rejtezik abban a kicsiny ostyában…

Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: ő magasságbeli Isten Fia, az évezredeken keresztül várt Messiás. Hallatlan merész és érthetetlen dolgot állít ezzel a kereszténység: a mindenség teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded az Isten Fia.

Mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye? Mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot – hiszen Isten mindenható.

Az egyelten lehetséges magyarázat: a SZERETET.

Lehet, hogy most ezzel sokakban csalódást okoztam, mert oly megszokott és elkopott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház a szókincsében használja ezt a szót, akkor sokszor úgy érezzük: nesze neked fogd meg jól. A hittanórákon, mikor valamire azt a választ adja valaki, hogy szeretet, akkor azt mondom: na itt a szeretet – fogd meg!

Ebből is látható: a szeretet fogalma nehezebb, mintsem gondolnánk.

Hogy milyen az igazi szeretet, annak szemléltetésére egy történetet had mondjak el.

Egyszer valahol kigyulladt egy többemeletes ház. Az égő házban bennrekedt két gyermek, akiknek édesanyja éppen nem volt otthon, mikor a tűz kiütött. Mikor hazaérkeztek már a lángokban álló házat látták. Az egyik édesanya az erkélyre kimenekült fiának elkezdett utasításokat osztogatni: „Menj be a konyhába. Ott a fiókban találsz jó erős spárgát. Azt hozd ki, és kösd az erély korlátához és mássz le rajta.” A legokosabb tanács sem ért semmit, mert a megrémült gyermek a lángok zajától nem értett semmit édesanyja okos tanácsaiból, csak állt az erkélyen, míg oda nem veszett a lángokban.

A másik édesanya ezzel szemben ész nélkül az lángoló lépcsőházba vetette magát, hogy majd lehozza gyermekét. Hiába próbálták visszatartani, mert kitépte magát az emberek kezeiből és az égő lépcsőházba vetette magát. Odaveszett ő is.

A két édesanya, két Istenkép.

Az egyik a parancsokat osztogató Isten képe, aki a menny trónusának magasából figyeli az embereket és osztogatja parancsait. S parancsai oly messziről hangzanak, hogy nem értjük meg azokat. Én ilyen Istenből nem kérek. Pedig hány és hány embernek kimondva, kimondatlanul ilyen az istenképe.

A másik istenkép az, aki értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé. Nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék.

Volt értelme ennek az életnek Jézus Krisztus neve alatt? Hiszen annyi de annyi gonoszság volt még utána egész napjainkig az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket

Volt értelme a betlehemi istállónak? Kérdezzük meg Istent – s az Isten hallgat. Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek”

Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: „És az Ige testé lett és közöttünk lakott.” S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos igazságból, akkor elmondhatjuk vele: „Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal”. Nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív szemével és szeretetével.

bacskaplebania.hu[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]