2019. március 21., csütörtök

[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Benedek – latin eredetű; jelentése: áldott.

Bence – latin eredetű; jelentése: győztes.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]

„Milyen furcsán és váratlanul következnek be az ember életében a legjelentősebb események. Nem úgy, és nem is akkor, ahogy és amikor várja az ember, másképpen, más előzmény után, valahogy logikátlanul.”

Szabó Magda

[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-93bd09-2bf0″][vc_column_text]EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. márc. 21. – New York, 1945. szept. 26.) Zeneszerző, zongoraművész és zenetudós, az MTA tagja. Apja, Bartók Béla a nagyszentmiklósi földművesiskola igazgatója, anyja, Voit Paula zongorista és pedagógus. Apja halála után, 1889 szeptemberében anyjával, és húgával, Elzával az Ugocsa megyei Nagyszőlősre költöztek. A Perényi u. 106 sz. alatt laktak. Bartókné a helyi elemi iskolában tanított, azon kívül zongoraleckéket is adott.

Bartók Béla Nagyszőlősön kezdett el gyerekként komponálni. 1891-ben édesanyja Nagyváradra küldte gimnáziumba. Tizenegy évesen, 1892. május 1-jén a nagyszőlősi vármegyeháza nagytermében rendezett jótékonysági hangversenyen mutatkozott be mint zongorista és zeneszerző. A Duna folyása c. kompozícióját adta elő nagy sikerrel. Az Ugocsa c. lap lelkes hangon írt róla, s nagy jövőt jósolt a gyereknek, zseninek nevezte a kis zeneszerzőt. A hangverseny sikerének hatására Aczél László, a helyi tanfelügyelő édesanyjának egy évi szabadságot adott, hogy tovább taníttathassa fiát. Így került Bartók Pozsonyba.

1911-ben járt ismét Nagyszőlősön, helyi rutén népdalokat gyűjtve a környező falvakban. Dolhán, Nagykopányban és Száldoboson. 1912 márciusának végén magyar népdalokat gyűjtött Rafajnaújfaluban, Gúton, Dercenben, Fornoson, Barkaszón, Kincsestanya-Homokon. 1913-ban Máramarosba látogatott el, román népdalokat gyűjteni. Kisbocskón, Tarnán, Alsóvisón, Jódon és Tucon járt.

A két világháború között előadóművészként kétszer is fellépett Ungváron. Első hangversenyére 1926 áprilisában került sor a Korona szálló nagytermében. Második fellépése a Kaszinó nagytermében zajlott le. Itt találkozott a kilencvenedik évéhez közeledő lázi hegedűművésszel és zeneszerzővel, Liszt és Reményi Ede egykori barátjával, Plotényi Nándorral, valamint Lengyel Zsigmond ungvári zenetanárral. Bartók 1939-ben és 1940-ben levelet váltott Zádor Dezső ungvári zeneszerzővel, népdalgyűjtővel és zongoraművésszel egy kárpátaljai rutén népdalgyűjtemény kapcsán.

1981. március 21-én Kárpátalján is megemlékeztek Bartók Béla születésének 100. évfordulójáról. Nagyszőlősön utcát neveztek el róla. 1982. május 30-án a városi tanács egy ukrán nyelvű emléktáblát avatott a zeneszerző tiszteletére. Bartók Béla nevét viseli a nagyszőlősi gyermek-zeneiskola és a magyar művelődési kör.

1999. május 1-jén a Nagyszőlősi Perényi Középiskola előtt leleplezték a zeneszerző portrészobrát.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Kassák Lajos író (1887), költő és festőművész, konstruktivizmus híve, képarchitektúrái a dekoratív-geometrizáló irányvonallal rokonok. Saját versesköteteit is illusztrálta.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-7bd09-2bf0″][vc_column_text]HOGYAN SEGITHETÜNK MÁSOKNAK? (4)

„Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük.” (ApCsel 3:3)

Péter és János hagyták, hogy a templom kapujában ülő sánta keresztülhúzza terveiket, vállalták azt is, hogy esetleg elkésnek emiatt az imádkozás órájáról. Ez fontos dologra hívja fel a figyelmünket. Lehetséges, hogy annyira lefoglalnak minket a különféle vallásos tevékenységek, hogy nincs időnk a szenvedő emberekre? Az önzés bűnébe könnyű beleesni, mert amikor elfoglaltak vagyunk, észre sem vesszük, hogy elkövetjük. Pál azt írja Jézusról, hogy ő Isten Fia, „aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Galata 2:20). Ellentmondásnak tűnik, de Jézus azt tanította, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni. Az adás feltölt, az önzés leszív.  Az adáshoz erőkifejtés kell, és ez mindig könnyű, főleg stresszes helyzetekben. Trudy Metzger motivációs szónok, akinek nehéz gyermekkora volt, felnőttként nagy adakozó lett. Ugyanakkor továbbra is nehéz volt megtartani adakozó lelkületét, amikor ez olyan embereket érintett, akik múltját meghatározták. Elismeri, hogy ilyenkor védekezni kezd, és próbálja uralni a helyzetet, ha sebezhetőnek érzi magát. Amikor ez történik, az adakozó visszatartóvá válik. Azt írja: „Bár az adakozás energiát igényel, meg kell mondanom, hogy azok a helyzetetek, amikor én veszek el, teljesen lecsapolnak, szinte meghalok belül. Az adakozás életet ad – mint amikor meglocsolunk egy növényt, hogy nőjön -, de az elvétel olyan, mintha kiszívnánk a nedvességet és a tápanyagokat a talajból, így a növény is, sőt a talaj is kiszipolyozott, hasznavehetetlen lesz.” Ha adsz, azzal mindenki nyer. Segítesz a másik emberen, miközben te magad is energiával és örömmel töltődsz fel.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-2bd09-2bf0″ title=”A nap liturgiája”][vc_column_text] Szent Benedek

A Bencés rend alapítója, s őt egyben az egész nyugati szerzetesség atyjának nevezhetjük. Életének részleteiről Nagy Szent Gergely pápa (550-564) a Dialógusok című munkájának második könyvéből tudunk.

Szent Benedek 480 körül született az Appenninek között megbúvó ősi kis városkában, Nursiában. Újabb hagyomány szerint ősei az előkelő Anicius nemzetségből származtak. Egy húgáról, Skolasztikáról tudunk, aki maga is szerzetes lett. Rómában kezdte meg tanulmányait, ahonnan az erkölcsi romlottság és a zavaros politikai helyzet miatt – még mielőtt tanulmányait befejezte volna -, a szabin hegyek között fekvő kis Effide városába ment. Itt a templom papja mellett élt, és valószínűleg teológiai tanulmányokat folytatott. Az sem kizárható, hogy diakónussá szentelték. Egy csoda, a széttörött cserépszita összeforrasztása miatt szentként kezdték tisztelni, ezért elhagyta a várost, és az Anio folyócska völgyében telepedett le egy barlangban, pár kilométerre Nero császár villájától. Remeteéletet kezdett. Itt hatalmas kisértéseket élt át. Ezeket azzal tudta legyőzni, hogy egy tövisbokorba vetette magát. Remeteéletét szigorú aszkézis jellemezte, még az egyházi élettől is teljesen elszakadt, annyira, hogy azt sem tudta, mikor van húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe. (Erre egy isteni sugallatra odaküldött pap figyelmeztette.)

Hírneve miatt a Vicovaroi sziklakolostor lakói meghívták apátjuknak, de később szigorú vezetése miatt meg akarták mérgezni. Ettől ismét egy csoda mentette meg: az áldás keresztjelére széttörött a méregpohár.

Ekkor visszatért Subiacoba, ahol egyre több tanácskérő kereste fel, tanítványok gyűltek köré, később előkelő rómaiak gyermekeiket is rábízták. Itt először tizenkét kisebb kolostort alapított, mindegyiket 10-12 szerzetessel. A kolostorok irányítását és az újoncok nevelését fenntartotta magának. Itt is több csodát művelt. Florentius pap irigy áskálódásaira azonban otthagyta Subiacot, de talán azért is, mert közben megérlelődött benne egy új szerzetesség eszméje: a teljesen közös életé, az apátság gondolata.

A hagyomány szerint 529-ben ment Montecassinóra, új alapítására. Ebben az évben csukatta be Justitianus császár Athénben az Akadémiát, melyet még Platón alapított, és 800 éven át volt a görög tudomány székhelye. Megnyílt helyette „az Úr szolgálatának iskolája” (Szt. Benedek Regulája, Prológus). Montecassino – Cassinum hegye – Róma és Nápoly között kb. félúton, a tengertől kicsit beljebb egy kb. 500 méter magas hegy. Tetején római vár állt egy Juppiter templommal. A bálványoltárt Szent Benedek és fiai ledöntötték, és részben az ősi falak felhasználásával építették fel új monostorukat, benne két imateremmel (kápolnával): Keresztelő Szt. János és Szent Márton tiszteletére.

A monostor autarchiára, önellátásra rendezkedett be, arra, hogy gazdaságilag is lehetőleg önállóvá váljon: minden szükséges a falakon belül házilag megtermelhető és előállítható legyen.

Ez az újfajta szerzetesélet hamarosan felvirágzott, és valószínűleg még Szent Benedek életében újabb hasonló alapításokra került sor. Itt írta a Regulát, amellyel sok más kolostornak, sőt később az egész nyugati szerzetességnek iránymutatója, patriarchája lett. Sokan fordultak hozzá itt is tanácsért, útmutatásért.

Nagy valószínűség szerint 547. március 21-én halt meg.

Flüei Szent Miklós

Született: Svájcban, szeptember 25-én született Flüe, Sachseln mellett 1417-ben.

Meghalt: Ranft, 1487. március 21-én.

Klaus, amint Flüei Szent Miklóst nevezték, egy tehetősebb parasztcsalád első gyermeke volt. Már gyermekkorában megmutatkoztak annak jelei, hogy különleges módon kiválasztotta Isten; rendkívüli módon szerette a magányos imádságot és a böjtöt. 16 éves korában egy látomásban megjelent előtte a ranfti torony, s ez vágyat ébresztett benne a remeteélet iránt, de amikor abban az időben az országban katonákat soroztak, Klaus bevonult a hadseregbe. Részt vett a Zürich elleni háborúkban (1440–1444), majd a thurgaui hadjáratban (1460) is. Egy barátja megjegyezte róla: ,,Az ellenségben kevés kárt tett, inkább mindig félrevonult és imádkozott, s az ellenséget, amennyire csak tudta, kímélte.” A thurgaui hadjárat idején megakadályozta a Diessenhofen közelében lévő St. Katharinental domonkos apácakolostorának elpusztítását.

Valószínűleg a zürichi háború után kötött házasságot az Oberwilenből való Wyss Dorottyával. A remeteélet vágya háttérbe szorult, de lappangva tovább élt benne, és belső konfliktushoz vezetett, amely jó húsz évvel később azután felszínre került. Tíz gyermek jött a világra ebből a bizonyára boldog házasságból.

Bár Klaus jó családapa volt, és mindenütt nagyra becsülték, mert különleges vezetői bölcsességgel és jó képességekkel rendelkezett, nem volt teljesen boldog; nyugtalanná vált.1463 körül az élet feleségével, akit pedig szeretett, nyűg, gyermekserege pedig terhes lett számára. Pap barátjának és bizalmasának, Grundi Henriknek a tanácsára átmeneti nyugalmat és megbékélést talált, amennyiben idejének jelentős részét arra szentelte, hogy elmélyedjen Krisztus szenvedésében. Mindig megzavarták azonban olyan események, amelyeken nem tudott segíteni, s ezek akadályt jelentettek lelki békéje számára, ezért teljesen visszavonult a közéleti tevékenységtől. A remeteélet utáni vágya egyre erősebben tört fel benne. Végül beszélt róla Dorottyának, aki mélyen megilletődött, de először ellenszegült tervének. 1467 júniusában megszületett tizedik gyermekük, Miklós, akit papnak szántak. Ez év októberében Klaus elhagyta otthonát, de ehhez a lépéséhez kiharcolta felesége elengedhetetlen beleegyezését.

Toronylátomásában nyilvánvalóan remetesége helyeként jelent meg Ranft. Mivel azonban félt szomszédai ellenkezésétől, elhatározta, hogy vándor zarándok lesz, és hátat fordított szülőföldjének. Alig jutott túl a svájci határon, egy természetfölötti sugallat arra késztette, hogy térjen vissza. De még nem győzte le azt a félelmét, hogy mit gondolnak majd a szomszédai, ezért ahelyett, hogy Ranftba ment volna, amely olyan közel esett otthonához, a Melch-völgybe ment. Ott azonban már egy hét múlva felfedezték, és csakhamar jöttek a kíváncsi szomszédok is, hogy megbámulják. Klaus végül mégis legyőzte önmagát. Egyet-mást feláldozott már, amikor otthonát, szeretett feleségét, gyermekeit és családi vagyonát elhagyta. Most elérkezett az ideje, hogy teljessé tegye ezt az áldozatot: önmagát kell feláldoznia, és nem szabad tovább zavartatnia magát amiatt, hogy mások mit gondolnak róla. Isten meghallgatta imádságát: „Uram és Istenem, végy el engem magamtól, és add, hogy a Tied lehessek!” Semmi sem állt már útjában annak, hogy véglegesen Ranftba vonuljon.

Eddig négy napon böjtölt hetente; Ranftban, ahol életéből több mint 19 évet töltött, teljesen tartózkodott mindenféle tápláléktól. Az egyedüli, amit magához vett, az Eucharisztia volt. Először gyanakvás vette körül és szóbeszéd járta a böjtjéről: a szomszédságból való emberek egy egész hónapon át figyelték; végül azonban meggyőződtek igaz voltáról, s remetelakot és kápolnát építettek számára. Ezt a meggyőződést osztotta Thomas Weldner konstanzi segédpüspök is, aki 1469 áprilisában felszentelte a kápolnát és megvizsgálta Klaust.

Imádságos és vezeklő életmódja egyáltalán nem tette Klaus testvért megközelíthetetlenné. Minden rendű és rangú férfiak és nők mentek hozzá problémáikkal és kérdéseikkel; a szükséget szenvedőkkel barátságos és együttérző volt, de gőgös és fennhéjázó látogatóival szemben nagyon elutasító tudott lenni. Úgy látszik, hogy Dorottyával, aki időről időre meglátogatta, mélységes egyetértésre jutottak.

Klaus befolyása a politikai események menetére Svájc történetének egy kritikus pillanatában rendkívüli jelentőségűvé vált. 1481-ben a kantonok elkeseredett ellenségeskedésbe keveredtek egymással, és úgy tűnt, hogy elkerülhetetlen a polgárháború. Klaus fáradozásai révén az év decemberében tartományi gyűlésre került sor Stansban. Amikor a gyűlés résztvevői nem tudtak egyezségre jutni és vitájukat fegyverekkel akarták megoldani, Klaus tanácsa, amelyet Grundi Henrik által terjesztett a küldöttek elé, helyreállította a békét. Mivel teljesen önzetlen és teljesen Isten embere volt, megérezte mindenki, hogy a nehéz és bonyolult politikai kérdésekben tökéletesen megbízhat benne; a Habsburgok és Milánó hercege éppúgy, mint a svájciak. Amióta elhagyta otthonát, mindenfelé ,,a testvér”-ként ismerték és még ma is szívesen nevezik ,,Klaus testvér”- nek.

Tiszteletét 1649-ben hagyták jóvá.1947. május 15-én szentté avatták. Svájc egyik patrónusa.

bacskaplebania.hu[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]