2020. augusztus 2., vasárnap

71 éve született Farkas Bertalan, a mindeddig egyetlen magyar űrhajós.

NÉVNAP:

Lehel – magyar eredetű; jelentése: a szó maga.

Alfonz – germán eredetű; jelentése: nemes, készséges; harcra kész.

IDÉZET:

„Egyetlen párnak sem lenne szabad elfelejtenie, hogy a kapcsolatuk által egyikük sem vált a másik „urává és parancsolójává”, csak társakká, barátokká lettek. És soha ne vegyétek biztosra ezt a kapcsolatot: a párkapcsolatnak semmi köze a birtokláshoz. A férfi és a nő nem tárgy, amelyet birtokolni lehet; mindketten emberek, akik tiszteletet érdemelnek.”

Osho

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Pataki János (Királyhelmec, 1809 – Szőlősvégardó, 1870. augusztus 2.). Ügyvéd. A sárospataki főiskolán tanult. Egy ideig Kazinczy Ferenc fiának, Emilnek volt a nevelője. 1833-ban Késmárkon tanult jogot, itt egy ideig joggyakornok is volt.  1836-37-ben Pesten kir. táblai jurátus lett. 1837-ben az újonnan alakított jogi tanszéket foglalta el a máramarosszigeti református líceumban. 1838-ban Ugocsa megyei táblabíró lett. 1849-ben kir. táblai bíróvá nevezték ki,  de hivatalát nem foglalhatta el, ezért visszatért a tanszékre,  ahol 1859-ig dolgozott. Ezután a gróf Teleki családnál volt jószágigazgató. 1858-tóla máramarosszigeti ref. egyház főgondnoka. Költeményei jelentek meg a Felső-Magyarországi Minervában (1832) és a Pantheonban (1834).

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–         1920-ban ezen a napon született Agárdy Gábor, sokoldalú, jellemábrázoló színész

–         Farkas Bertalan űrhajós (1949) szovjet társaival 1980-ban 8 napos űrrepülést hajtott végre.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

IRGALMAS CSELEKEDET

Alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (Fil 2,3-4)

Tizenhét évvel ezelőtt a fiamat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Bár más-más okból, de sok embernek volt ez fájdalmas időszak. Amikor az ítélethirdetés után a tárgyalóterem kiürült, valaki odajött hozzám. Felismertem a férfit, az áldozat édesapja volt, aki minden nap kezében a Bibliájával jött a tárgyalásra. Csendben állva néztem rá, vártam, hogy mi fog történni. Egyszer csak, óriási megdöbbenésemre, azt mondta „Együtt érzek önnel a vesztesége miatt”. Életem legborzalmasabb időszakában Isten elém hozta ezt a gyászoló apát, hogy rajta keresztül mutassa meg szeretetét.
Ez az ember a keresztény könyörületesség egyik legnemesebb példáját adta nekem. Rajta keresztül Isten egyetlen pillanat alatt elvette a szomorúságomat, és megmutatta, milyen tud lenni a mi Megváltónk valódi követőjének szeretete.

Imádság: Kegyelmes Istenünk, köszönjük azokat az embereket, akiken keresztül bizonyságot teszel a te irgalmadról és kegyelmedről. Ámen.

Hálát adok Istennek, hogy másokon keresztül is tanít engem.
Lisa Scallio (Maryland, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT A CSALÁDOKÉRT, AKIK BŰNCSELEKMÉNY MIATT SZENVEDNEK!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Vercelli Szent Özséb püspök és Eymard Szent Péter Julián áldozópap

Özséb Szardínia szigetén született és 345-től Vercelli első püspöke volt. Hithűségéért száműzetésbe került. Amikor visszatért, az ariánusok ellen küzdött. 371-ben halt meg Verceliben.

Péter Julián 1811-ben született a franciaországi La Mure-ben. Hosszú küzdelem és sok áldozat árán sikerült csak bejutnia a szemináriumba. 1834-ben szentelték pappá. Megalapította az Oltáriszentségről nevezett papok kongregációját. 1868-ban halt meg és 1962-ben avatták szentté.

bacskaplebania.hu