2020. február 29., szombat
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Elemér – vitás eredetű; jelentése: (ismeretlen).[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]
„Az emberek kezdenek büszkék lenni rá, hogy nem szoktak gondolkodni. Egy ismerősöm olyan fölénnyel és lenézéssel bizonyítgatta nekem, hogy ő nem ért engem, mintha ez reám nézve volna megszégyenítő és nem őrá nézve.”
Karinthy
[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-9300db-8a72″][vc_column_text]A szökőnap és február más rejtélyei
Az alábbi írás rendhagyónak számít a Kalendárium történetében, ugyanis ez alkalommal nem egy február 29-én történt nevezetes eseménnyel foglalkozunk, hanem e jeles nap történetét kívánjuk bemutatni.
Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy a szökőnapot a közhiedelemmel ellentétben nem február 29-én, hanem öt nappal korábban, 24-én tartjuk, amivel – már öntudatlanul – a legősibb latin hagyományokat követjük. A legenda szerint Róma hét királyának egyike, Numa Pompilius (Kr. e. 715-673) volt az, aki a tíz holdhónap mellé kettő másikat kapcsolt, a 355 napos évet pedig úgy „hozta egyensúlyba”, hogy bizonyos időközönként egy plusz hónapot iktatott be a naptárba. Ez volt az úgynevezett interkaláció, amit hagyományosan február utolsó hat napjának valamelyikén, legtöbbször 24-én hajtottak végre. A Numa Pompilius-féle módszer persze igen pontatlan volt, és mivel a plusz napok betoldása a consulok hatáskörébe tartozott, a politikai küzdelmek során gyakran visszaéltek a szökőnapokkal. Jellemző, hogy a polgárháború évtizedei után, Kr. e. 49-ben már annyira szétzilálták a kalendáriumot, hogy Julius Caesar ez év január 10-én egy kellemes őszi napon kelt át a Rubiconon. A főhatalom megszilárdulása aztán a naptárra is jótékony hatással volt: Caesar a polgárháborúban aratott győzelem után az egyiptomi Szoszigenésszel új kalendáriumot készíttetett mely négyévente, február 24-én toldott be egy plusz napot. XIII. Gergely pápa 1582-ben újabb reformot hajtott végre, a szökőnapot azonban ő sem mozdította el az évnek ebből a szakából, így a római hagyományok a modern korig fennmaradtak.
Bár már egy kisgyermek számára is evidens, hogy a hónapok között a február a legrövidebb, a történelemben akadt olyan kivételes alkalom, amikor 29-ét nem március 1-je követte. Ezzel a furcsa jelenséggel kapcsolatban ugyanakkor számos tévhit is fennmaradt: csupán legenda, hogy Augustus (Kr. e. 27-Kr. u. 14) koráig a február is 30 napos volt, és annak sem volt gyakorlati jelentősége, hogy a szovjet forradalmi naptár szerint is lehetett február 30-ával számolni, hiszen ezt a kalendáriumot főként a munka megszervezése érdekében használták (tehát a nép a hagyományos hónapokat tartotta számon, és február 29-e után március 1-jével számolt). Mindazonáltal február 30-a mégsem tekinthető teljesen a képzelet szüleményének, mivel egy alkalommal, Svédországban bekerült a kalendáriumba. 1699-ben ugyanis XII. Károly király (ur. 1697-1718) elhatározta, hogy átveszi a Gergely-naptárat, az átállást pedig az ottani tudósok úgy akarták megvalósítani, hogy 1700 és 1740 között kiiktatták volna a szökőnapokat a naptárból. 1700-ban annak rendje és módja szerint el is hagyták február 29-ét, hamarosan azonban kirobbant a nagy északi háború, a küzdelem zűrzavarában pedig 1704-ben és 1708-ban is megtartották a szökőnapot. Ennek következtében tehát Svédország „két szék között a pad alá került”, jobb híján pedig XII. Károly 1712-ben úgy döntött, visszatér a Julián-naptárhoz; így történhetett meg, hogy az 1700. esztendőben elmaradt szökőnapot 1712. február 30-án pótolták be.
A februári napok sorát persze lehetne még folytatni: példának okáért ott van február 31-e, mely ugyan sohasem fordult elő a történelemben, ám valamilyen oknál fogva mégis izgatta az emberek fantáziáját: az angolszász világban több sírkő is fennmaradt, mely a feliratok tanúsága szerint egy február 31-én elhunyt embernek állított emléket, de ez a nap misztikus regényekben és tréfákban is gyakori kifejezés, amit magyarul úgy mondanánk: „sohanapján kiskedden.”[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-700db-8a72″][vc_column_text]
MINDIG HÁLÁS
Mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. (1Thess 5,18)
Egy közösségi órán a vezetőnk a háláról beszélt. Ezután azt a kihívást állította elénk, hogy 30 napon át semmi miatt ne panaszkodjunk, és minden nap találjunk legalább egy dolgot, amiért hálásak lehetünk, és azt írjuk is le.
Vezetőnk elmondta, hogy a hála egy életet megváltoztató hozzáállás. Ha Isten áldásaira nyitottak vagyunk minden nap, sok dolgot találunk, amiért hálásak lehetünk. Amikor a saját áldásaimra gondoltam, nagyon sok minden eszembe jutott: a mindennapi ennivaló, a testi egészségem, a boldog családom, a madarak, amik minden reggel énekelnek, a meghallgatott imádságok, Isten oltalma és még sok egyéb.
Amint a fent idézett igében olvassuk, Isten azt akarja, hogy minden dologban hálásak legyünk. Hálásnak lenni a saját választásunkon múlik. Az az elhatározás, hogy minden helyzetben hálásak leszünk, segít megőrizni szívünk örömét még a nehéz időkben is. A hálás szív megnyitja szemünket Isten áldásainak meglátására.
Imádság: Drága Istenünk, köszönjük bőséges áldásaidat. Segíts, hogy hálát tudjunk adni kegyelmedért és jóságodért az életünkben. Ámen.
Ha minden helyzetben hálás tudok lenni, bőséges örömben lesz részem.
Meliana Santoso (Kelet-Jáva, Indonézia)
A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]