2020. május 18., hétfő
[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Erik – alnémet-északi germán eredetű; jelentése: nagyrabecsült.
Alexandra – görög-latin eredetű; jelentése: harcra kész, az embereket oltalmazó. [/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]„Ne rázzuk a fejünket gőgös fölényességgel, s ne rángassuk közömbösen a vállainkat, hogy az önbírálat kellemetlen terhét lerázzuk: mi magunk is felelősek vagyunk ezért a világért, mint ahogy apáink s nagyapáink is felelősek voltak.”
Wass Albert
[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-9386be-af3d”][vc_column_text]EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:
Beregszászi Nagy Pál (Nagymuzsaly, 1750 körül – Beregszászvégardó, 1828. május 18.) Nyelvtudós, sárospataki tanár. Szegény nemesi családból származott. Alsóbb iskoláit Nagymuzsalyban és Beregszászban végezte. 1774-től Sárospatakon volt kitűnő tanuló. Mezőkeresztesen kezdte tanári pályáját, majd megtakarított pénzéből két évre az erlangeni akadémiára ment, ahol a keleti nyelveket tanulmányozta. 1795-ben itt jelent meg egy latin nyelvű értekezése a perzsa és a magyar nyelv párhuzamairól. Az erlangeni diákok tőle tanultak magyarul. 1797-ben kiadott egy német nyelven írt magyar nyelvtankönyvet. Irodalmi munkásságáért Erlangenben bölcsészet-doktori oklevelet kapott. 1798. július15-től Sárospatakon tanított teológiát és keleti nyelveket. 1800-ban rektorrá választották, 1801-ben a göttingeni tudós társaság tagja lett. 1803-ban önként lemondott a katedráról. 1806-ban Muzsalyba vonult vissza, nyolc évig kis szőlőjének művelésével foglalkozott, előszeretettel emlegette magát a „muzsalyi vincellér”-ként. Gyakran meglátogatta itt báró Vay Miklós tábornok és papi állás elfogadására biztatta, s mivel erre nem volt hajlandó, neki ajándékozta a muzsalyi iskolával szemközti egyik üres telkét, melyet Beregszászi használt is haláláig.
Később Prényi Zsigmond családi levéltárosa lett Beregszászvégardóban, ahol idejét kedvenc elfoglaltságának, a nyelvészetnek szentelhette. Ortológus volt, a Kazinczy-féle nyelvújítás retrográd szemléletű ellenfele és a finnugor nyelvrokonság tagadója. Latin és német nyelvű tanulmányaiban a magyar nyelvet a keleti nyelvekkel, a törökkel, illetve a perzsával próbálta rokonítani. „Diswertatio philologica de vocabulorumderivatione ac formatione in lingua magyarica” (Pestini, 1815.) munkája „pennaháborúra” adott alkalmat közte és Kazinczy között. Szatmár vármegye rendei és karai ezer forinttal jutalmazták a tanulmányt, amit Beregszászi az 187-17-es ínség idején Muzsalyban élő testvérének adott. Később egyenesen nyelvrontás vádjával illette Kazinczyt.
Több értekezése jelent meg a Tudományos Gyűjtemény, a Felső-Magyarországi Minerva, az Élet és Literatura hasábjain.
Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)
MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:
– Mészöly Géza festő (1844) a hazai tájképfestészet finom hangú képviselője. Az Alföld és a Tisza-táj vidékeit kereste festői témaként, majd a Balaton környéke ihlette alkotásokra. Tájképeinek szereplője a magyar paraszt, a tiszai és a balatoni halásznép.
– Egy bírósági határozat szerint a Mindszenty József ellen 1948-ban hozott népbírósági ítéletet semmisnek kell tekinteni (1990)
Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.
[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-786be-af3d”][vc_column_text]
ISTENI PAJZS
Velem van az ÚR, nem félek, ember mit árthat nekem? Velem van az ÚR, segít engem, és én megvetéssel nézek gyűlölőimre. (Zsolt.118, 6-7)
Életutam közepén, húsz évnyi, többnyire vezetői beosztásban töltött munkaviszony után válságba kerültem: fel kellett adnom szeretett hivatásomat, karrieremet a jó kereseti lehetőséggel együtt, de féltem eldobni a biztosat, szorongtam, imádkoztam a megoldásért. Döntésképtelenségem megmérgezte családom életét is. Pont ebben az időben önkéntesként a helyi hittantáborban segítettem, ahol egy véletlen folytán a lelkészeknek mondtam el helyzetemet, akik Isten ölelő karjaként emeltek fel, munkát, kilátást adva. Nem sajnálatból, hanem számukra is szükségből, mert régóta vártak egy munkatársra. Ekkor közvetlenül éreztem Isten pajzsát magamon, ami védelmet, új erőt és reményt adott a folytatáshoz. Emelt fővel tudtam tovább haladni utamon. Isten rajtam keresztül is bebizonyította magaslatait. Bár Isten az emberek által megítélt világban alább helyezett, de visszaadta lelki békémet, családi boldogságomat, és sokkal többet adott, mint amit elvesztettnek hittem.
Imádság: Urunk, legyél pajzsunk szükséghelyzetben, és add, hogy ezzel élni is tudjunk. Ámen.
Az Isten iránti hűségnek jutalma van.
P. Z. (Magyarország)
A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-286be-af3d” title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]Szent I. János pápa
Tusciában (Toszkána) született. 523. augusztus 12-én lett pápa. A római birodalom szétesése után a birodalom két felén két uralkodó kormányzott. A két egyház is ellentétben állt egymással. Nyugaton az arianizmus terjeszkedett, keleten a katolikusokat támogatták. A nyugaton uralkodó ariánus Teodorik keleti gót király kérésére János pápa Konstantinápolyba utazott I. Jusztinusz (Jusztinián) császárhoz közvetítés céljából. Konstantinápolyban a nép is és a császár is tisztelettel és nagyon ünnepélyesen fogadták Jánost.
A pápa mindenben megegyezett a császárral, az ariánusok elleni rendeleteket is visszavonták, így utazott vissza Rómába. Ám a jószolgálati próbálkozást az elégedetlen és gyanakvó király börtönbüntetéssel viszonozta. A nyirkos és sötét börtönben a pápát éheztették. Néhány nap múlva, 526. május 18-án a pápa a börtönben meghalt.
Az egyház vértanúnak tekinti a pápát. A 12. században felvették a római naptárba. Halála napjára 1969-ben került az ünnepe.
Példája: Hűségesen hajts végre minden megbízatást!
Szent Erik
Szent Oszkár második svédországi missziós útja során, 832-ben beiktatta az első skandináv püspököt, Gautbertet az akkori fővárosban, Birkában, de a következő időkben nemcsak a missziós munka gyümölcse ment veszendőbe, hanem maga a város is elpusztult. Svédország jóval később lett keresztény, mint Dánia vagy Norvégia. A 11. században főleg angolszász eredetű hittérítők működtek az országban (Szent Sigfred, Szent Dávid, Szent Eskil), de Brémai Ádám még 1075 körül is arról tudósít, hogy Uppsalában, a nagy pogány nemzeti szentélyben bálványokat tiszteltek a templomban, a szent berekben pedig ember- és állatáldozatokat mutattak be. Ugyanakkor a brémai érsek több svéd püspökséget is alapított, de a svédek valójában csak Sverker király (kb.1130 – 1156) uralma idején tértek át a kereszténységre. Az első kolostorokat is akkor alapították.
Amikor Sverker király lázongás áldozata lett, utódjául Erik Jedvardsont választották meg. Hogy milyen származású volt, s hogy megválasztása miként zajlott le, nem tudjuk. Lehetséges, hogy angol ősei voltak (Jedvard =Edvard?). Erik életét illetően a 13. század második felében keletkezett életrajzát nem tekintve, a források roppant szűkszavúak. Biztosan csak azt lehet tudni, hogy kb. 1156-tól 1160-ig uralkodott, kiváltságokkal látott el egy ciszterci kolostort, míg feleségének, Krisztinának vitája volt egy másik ciszterci kolostorral. Fia, Knud Eriksson 1167-től 1196-ig uralkodott, lánya, Margit pedig Sverre norvég királynak volt a felesége. Erik szent hírének első bizonysága az uppsalai püspökség 1198. évi naptára, amelyben május 18-án szerepel „Hericus Rex’” ünnepe. A vejéről, Sverre norvég királyról szóló monda 1220 körül megemlékezik Erik Uppsalában őrzött ereklyéjéről; 1256-ban pápai bulla engedélyezte az ünnepnapját.
A már említett Erik-legendát a svéd történészek 1900-ig merő kitalálásnak tekintették, de napjainkban elvetik ezt az álláspontot. Felfedezték, hogy a mai változat egy jóval korábbi eredetin alapszik, amelyet fő vonásaiban történelmileg hitelesnek kell tekinteni. Eszerint Erik az Egyházhoz hű király volt, aki az igazságosság szellemében és a közjó szem előtt tartásával uralkodott. Különösen nagy gondja volt arra, hogy templomokat építsen és hogy Uppsalában a káptalant megalapítsa; nem sokkal később (1164) ez lett Svédország főkáptalanja. Magánéletét szigorú aszkézis jellemezte. (Az uppsalai dómban sokáig mutogatták a ciliciumát)
Uralma legnagyobb eseményének Finnországba vezetett keresztes hadjárata számít. Hű barátjával és munkatársával, Henrik uppsalai püspökkel és egy csapattal partra szállt ebben a kereszténységtől még alig-alig érintett országban, hogy a régi svéd befolyást erősítse és a keresztény missziót előmozdítsa. A finnek védekeztek, de csatát vesztettek. A legenda szerint Erik könnyezett az elesett finnek láttán, amiért megkereszteletlenül kellett meghalniuk.
Amikor Erik visszatért Svédországba, Henriket Turkuban (Abo) hagyta Finnország első püspökeként. Később, amikor Henrik püspök egy gyilkost rá akart venni a megtérésre, életével fizetett. Mint Finnország nemzeti szentje és apostola Turku katedrálisában van eltemetve.
Erik is erőszakos halált halt. Legendája szerint ellenfelei a dán trónkövetelő vezetésével éppen akkor támadták meg, amikor 1160-ban Krisztus mennybemenetele ünnepén misét hallgatott. Erik a mise után meg akart küzdeni a támadókkal, de túl kevés harcos volt vele. Támadói leterítették és egyetlen csapással átvágták a nyakát. Csontjai fennmaradtak, és egy nyakcsigolyája tanúsítja ezt a halálnemet.
A kései középkorból rendkívül szép liturgikus szövegek örökítik meg Eriknek Svédország nemzeti szentjeként való tiszteletét; sok zarándoklatról szóló híradás is őrzi népszerűsége emlékét. A kis aranyozott ezüst szarkofágot, amelyben ereklyéit őrzik, 1574-ben III. János király készíttette, és ma is meg lehet tekinteni az uppsalai dómban.
bacskaplebania.hu[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]