A mikroöntözés hasznáról II.

A növénytermesztés egyik meghatározó művelete az öntözés. Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját az öntözésnek egy hajtatásban manapság egyre többek által használt módszeréről, a mikroöntözésről kérdeztük. Folytatjuk a múlt héten elkezdett témát.

– Mi szükséges még ahhoz, hogy a vizet kiszámítható mennyiségben, megbízható egyenletességgel juttassuk ki a termőterületre?
– Mindenképpen be kell szereznünk az öntözőberendezéshez az úgynevezett csepegésgátlókat. Ez az egység az egyik legdrágább eleme az egész öntözőrendszernek, de ha nem szereljük fel minden egyes szórófej elé, akkor a locsolás kezdetekor és az öntözés végén a rendszerből folyni fog a víz. Ilyenkor ugyanis megfelelő nyomás híján a szórófejek nem porlasztanak, s a forgórész sem működik megfelelően, így nem lesz egyenletes a víz kijuttatása. Leálláskor például, azaz a locsolás befejezésekor addig csorog a víz, míg a csövek ki nem ürülnek. Így a szórófejek alatt tócsa képződik, ami rontja a vízkijuttatás minőségét. A csepegésgátló viszont csak akkor nyit, ha a vezetékben a nyomás elérte az 1,5 bar-t, s automatikusan zár, ha a nyomás ezen érték alá csökken, miáltal a szórófejekből kizárólag porlasztott módon jut ki a víz a beöntözendő területre.

– Nyilvánvaló, hogy az ilyen csepegésgátlók használata az öntözéshez használt szivattyúval szemben is meghatározott követelményeket támaszt…
– Így igaz, a leírt öntözőrendszerhez olyan szivattyút kell választani, amely a vezetékrendszer teljes hosszában biztosítani tudja a megfelelő nyomást, miáltal valamennyi szórófej gyakorlatilag egyszerre nyit és kezdi meg a locsolást. A szivattyúk kísérőokmányai feltüntetik maximális teljesítményüket, amit az óránként kijuttatható víz mennyiségében adnak meg. Tudjuk ugyanakkor, hogy a nominális teljesítmény ettől jelentősen eltérhet, hiszen figyelembe kell venni, hogy honnan, milyen mélységből nyerjük a vizet (például fúrt kútból-e, avagy víztározóból), tekintetbe kell venni a víz továbbítására használt cső átmérőjét és az ezzel összefüggő súrlódási veszteséget, a csővezeték könyökeiben, a szűrőben fellépő teljesítményvesztést. Összefoglalva: elmondhatjuk, hogy a gyakorlatban a maximális teljesítmény egyharmadával, vagy legfeljebb a felével számolhatunk a szivattyúknál. Ebből következik, hogy a fentebb sorolt veszteségek figyelembevételével kell megválasztanunk az öntözőrendszer táplálásához használt szivattyú teljesítményét.

– Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Amennyiben egy átlagos, tehát 40 m hosszú, 10 méter széles fóliasátor öntözéséhez 12-13 szórófejet szerelünk fel egymástól háromméternyi távolságban a csővezetékre, a vízzel való ellátásukhoz legalább 1200-1300 literes teljesítményt kell biztosítanunk 2 bar induló nyomáson, hogy valamennyi csepegésgátló szelep kinyisson, s a szórófejek a megfelelő sugarú körben öntözzenek. A kiválasztandó szivattyúnak tehát a megadott maximális teljesítménye felével-harmadával kell tudnia biztosítani ezt a vízmennyiséget. Erre csak a legnagyobb teljesítményű egyfázisú centrifugál, bolti forgalomban kapható szivattyúk képesek. Megjegyzendő, hogy az álló (ún. füles) centrifugál szivattyúk eleve nem tudják a kellő nyomást biztosítani, mindenképpen más, például önfelszívó, fekvő, egy vagy két járókerekes szivattyút célszerű beszerezni.
Figyelembe kell venni továbbá, hogy az átlagos nagyságú, vagyis 40×10 méteres fóliasátor öntözéséhez mindenképpen egynél több gerincvezetékre van szükség (az öntözőrendszer kialakítását megalapozó számításról az interjú előző részében olvashatnak részletesebben lapunk 788. számában – a szerk.). Tehát vagy olyan szivattyút választunk, amely minden vezeték vízellátását egymaga biztosítani tudja, vagy úgy kell kialakítani a rendszert, hogy mindegyik gerincvezetéket külön-külön lehessen a szivattyúra csatlakoztatni.

– Mit kell tudnunk a karbantartásról?
– Azokban az időszakokban, amikor ritkábban használjuk a rendszert, a benne lévő víz algásodni kezdhet. Egy kicsiny algadarabka is elakadást okozhat a rendszerben, miáltal egyik vagy másik szórófej működése nem lesz optimális – nem az elvárt mennyiségű vizet juttatja ki, esetleg nem a szükséges terület egészére. Ezért időről időre, mielőtt például ősszel hozzálátnánk a talaj nagy mennyiségű vízzel történő átmosásához, célszerű megtisztítanunk a szórófejeket, a csőrendszert az esetlegesen lerakódott algától.
Tudnunk kell továbbá, hogy a rovarok ősszel előszeretettel bábozódnak be a szórófejekbe, használat előtt tehát mindenképpen ajánlott egyesével átvizsgálni minden szórófejet, s eltávolítani belőlük a netán odaköltözött rovarokat.
Télen ajánlatos a csapokat kinyitni és vízteleníteni a rendszert, ellenkező esetben a megfagyott víz kárt okozhat a csövekben. Ehhez célszerű a gerincvezeték végét úgy kialakítani, hogy nyitható legyen.

pszv