A mikroöntözés hasznáról
Február közepén rendszerint teljes gőzzel folynak már a munkálatok az intenzív zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdák hajtató létesítményeiben. Van, aki kiültette már fűtött fóliába az első uborkapalántáit, hideghajtatásban pedig a földbe kerültek azok a hidegtűrő növények – például a hónapos retek vagy a zöldhagyma –, amelyek sikerrel termeszthetők úgynevezett előveteményként az ilyen létesítményekben. Egyes régiókban, így Nagydobrony környékén is, az sem ritka, hogy a korai burgonya kerül a fólia alá. A növénytermesztés egyik meghatározó művelete az öntözés. Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját a locsolásnak egy manapság egyre többek által használt módszeréről, a mikroöntözésről kérdeztük.
– Mi magyarázza a mikroöntözés térhódítását?
– Vegyük például a beöntözést. Erre a legkézenfekvőbb megoldásnak az úgynevezett slagos locsolás tűnik sokak számára még ma is. Ilyenkor kihúzunk a fóliaház teljes hosszában egy víztömlőt, rákapcsolunk egy szivattyút, majd lépésről lépésre haladva kézzel beöntözzük az egész termesztő területet. A módszer előnye, hogy olcsó – már amennyiben olcsó a kézimunka. Hátránya viszont, hogy a beöntözés során viszonylag nagy cseppekben juttatjuk ki a vizet, miáltal a talaj felszíne iszapolódik, s kiszáradása után cserepesedni fog, ami gátolja az elültetett magvak kelését, a talaj levegőzését. Mindez kihatással lehet a növények későbbi fejlődésére is, ezért az olcsónak tűnő módszerről könnyen kiderülhet, hogy nagyon sokba kerül a gazdának. Ezek a problémák elkerülhetők az úgynevezett mikroöntözési módszerrel, amikor a szórófejek révén apró cseppekben, alacsony intenzitással juttatható ki a víz, miáltal a talaj felszíne nem iszapolódik, s következéskeppen cserepesedni sem fog, miközben a föld mégis átnedvesedik a kellő mélységben, beiszapolja a kijuttatott magokat, ezáltal segítve azok kelését.
Ugyancsak fontos, hogy a kiépített szórófejes öntözőrendszert számos célra tudjuk felhasználni a termesztési idény során. Időrendben kezdjük a felsorolást a fóliaház talajának átmosásával, amelyre két idény között szokott sor kerülni. Az átmosás a gyakorlatban annyit jelent, hogy úgy két napon át gyakorlatilag éjjel-nappal működtetve a szivattyút mintegy 120-150 liter vizet juttatunk ki négyzetméterenként a hajtató létesítmény területére. Így mossuk ki a talajból a termesztési idény során felhalmozódott sókat. Nincs ember, aki ezt a munkát a hagyományos slagos módszerrel bírná türelemmel, így gyakran nem is végzik el kellő alapossággal a gazdák, pedig sorsdöntő lehet a következő évi termés alakulása szempontjából. A mikroöntözés céljára kiépített öntözőrendszer viszont lehetővé teszi, hogy egyenletesen juttassunk ki a termőterületre egy pontosan meghatározott vízmennyiséget.
Az öntözőrendszer úgynevezett esőztető, kondicionáló öntözést is lehetővé tesz a meleg nyári napokon. Ilyenkor a termesztett kultúra leveleire juttatunk ki vizet, miáltal növeljük a hajtató létesítmény páratartalmát, s egyúttal csökkentjük a hőmérsékletet. Ez utóbbihoz persze jó minőségű öntözővíz is szükséges, hiszen a kemény vízből a só kicsapódhat a növények levelein, rontva ezáltal az asszimilációjukat. A szórófejek cseréjével akár párásító öntözést is végezhetünk.
– A gyakorló gazdák tudják, hogy tökéletes módszerek nem léteznek. Mire kell odafigyelni a szórófejes öntözőrendszereknél?
– Jártamban-keltemben számos helyen találkoztam a módszerrel, s azt tapasztaltam, hogy hanyagságból, lustaságból, rosszul felfogott takarékosságból gyakran helytelenül alakítják ki az öntözőberendezést, minek következtében a víz kijuttatása sem lesz optimális.
Lássuk mindenekelőtt az öntözőrendszer méretezését! A legegyszerűbb esetben az öntözőrendszer központi vezetékét, ami rendszerint egycolos műanyag cső, végigfuttatjuk a fóliaház mentén, legalább kétméteres magasságban. Erre szereljük a szórófejeket, amelyek alapvetően egy kengyelből állnak, ebbe szereljük a vízkijuttatást szabályozó „tüskét”. Ezen kívül kapcsolódik a szerkezethez a forgó rész, melynek köszönhetően a szórófej a szükséges sugárban teríti a vizet. A leggyakoribb hiba talán az, hogy a szórófejeket egymástól nem az optimális távolságra szerelik a vezetékre. Emellett arra kell törekedni, hogy a szórófejek által beöntözött területek részben fedjék egymást, így nem marad terület öntözetlenül, szárazon.
– Mi tekinthető optimális kialakításnak?
– Vegyünk egy átlagos, 10 x 40 méteres fóliaházat! Amennyiben a vízkibocsátás alapján színkóddal jelölt vízszabályozó „tüskék” közül az általánosan használt pirosat választjuk, amelynek vízkijuttatása kb. 100 liter/óra, s a beöntözött kör sugara szerint színkódolt forgórészek közül a kékkel jelöltet, mely 2 bar induló nyomásnál, piros tüskével egy 4,5 m sugarú kör belocsolását teszi lehetővé, amennyiben a szórófej 2 méter magasan van elhelyezve, akkor azt kapjuk, hogy egy ilyen szórófej egy 9 méter átmérőjű kör beöntözését teszi lehetővé. Ha azonban azt szeretnénk, hogy az egy-egy szórófej által belocsolt körök találkozásánál ne maradjanak ki területek az öntözés alól, a hasznos öntözési sávszélessége nem haladhatja meg a hét métert. Tehát az említett 10 x 40 méteres fóliaházban 13-14 háromméterenként kiosztott, piros „tüskével” és kék forgórésszel ellátott szórófejet kell elhelyeznünk, s legalább két gerincvezetékre lesz szükségünk egymástól 4,5 m távolságban.
Egy másik gyakori hiba, hogy rosszul értelmezett takarékosságból a szórófejeket egyenesen a gerincvezetékre szerelik. Miután azonban a gerincvezetéknek használt műanyag cső a hőmérséklet függvényében tágul vagy zsugorodik, előfordulhat, hogy megtekeredik, miáltal a szórófej is kimozdul függőleges helyzetéből, s így változik a szórásképlete is, azaz nem lesz egyenletes az öntözés. Erre a problémára természetesen szintén találtak megoldást. A szórófejet egy, a gerincvezetékből elágazó 30–50 cm hosszú hajlékony csövecskére szerelik, melynek végére nehezék kerül. A nehezék gondoskodik róla, hogy a cső a gerincvezeték esetleges elmozdulása esetén is függőleges helyzetben maradjon. Arra természetesen oda kell figyelnünk, hogy a csövecskék hosszától függően meg kell emelni a gerincvezetéket, hogy a szórófejek továbbra is 2 méter magasságban maradjanak, hiszen ettől is függ az általuk beöntözött terület nagysága, s a munkavégzés is kényelmesebbé válik a hajtató létesítményben. (Folytatjuk.)
pszv