Az ukrán GDP 11,4 százalékkal csökkent a második negyedévben
Ukrajna hazai összterméke (GDP) 11,4 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve – közölte végleges adatként pénteken az ukrán statisztikai hivatal, amelyet az Interfax-Ukraine hírügynökség idézett.
Az első negyedévben a gazdaság 1,3 százalékkal zsugorodott éves összevetésben.
A gazdaságfejlesztési minisztérium és a jegybank is minimálisan kisebb, 11 százalékos gazdasági visszaeséssel számolt a második negyedévre.
Az ukrán kormány egyelőre fenntartja azt a várakozását, hogy idén a GDP 4,8 százalékkal csökken, jövőre viszont már 4,6 százalékkal nő.
A statisztikai hivatal ugyancsak pénteken ismertetett előrejelzése szerint a folyó negyedévben a gazdaság teljesítménye 7,4 százalékkal, az idei utolsó negyedévben 3,8 százalékkal csökkenhet éves szinten. Összességében 3,8 százalékos GDP-visszaeséssel számol az idei évre a statisztikai hivatal, jövőre pedig 4 százalékos növekedéssel.
Amennyiben beigazolódnak az előrejelzések, akkor az idei lesz az első év 2015 óta, amikor csökken az ukrán gazdaság, akkor a GDP 9,8 százalékkal esett.
Ukrajna gazdasága 2019-ben 3,2 százalékkal, 2018-ban 3,3 százalékkal, 2017-ben pedig 2,5 százalékkal nőtt.
Forrás: mti.hu