Drágább a káposzta a banánnál

Ukrajnában jelenleg abszurd szituáció alakult ki: az országban honos káposzta ára gyakorlatilag megegyezik az egzotikusnak számító banán árával, sőt a legtöbb esetben még meg is haladja azt.

 

Jelenleg a káposzta kilogramjának nagykereskedelmi ára 9-10 hrivnya, a kései káposztát még nem értékesítették ilyen rekordáron – állítják a szakemberek. – A káposzta ilyen magas ára nem jellemző erre az időszakra (azaz március közepére), a drágulás általában április második felében szokott bekövetkezni.

A kiskereskedésekben ennél még magasabb árat kérnek. A fejeskáposzta kilogrammja 13-14 hrivnyába kerül, míg például a banán 10-12 hrn/kg.

Az ilyen magas árak előreláthatóan ahhoz vezetnek, hogy a kisgazdák többsége maga fogja megtermelni ezt a haszonnövényt, ebből kifolyólag 2011-ben a nagygazdák jövedelem-visszaesésre számíthatnak.

Még az is jellemző, hogy az ilyen kritikus években a nagytermelők ráállnak a káposzta termesztésére, azaz a gabona- és olajos növények rovására akár 50-100 ha-s területeket különítenek el erre a célra.

A mukachevo.net nyomán