Eddig 90 millió hrivnya állami támogatást kapott a kárpátaljai oktatási szféra

A költségvetési kódexben történt módosítások értelmében megváltozott az oktatás-, valamint az egészségügy állami finanszírozása – emlékeztetett Petro Lazar, a megyei közigazgatási hivatal pénzügyi osztályának vezetője.

Ezentúl az állami költségvetésből a szubvenció elvén finanszírozzák a többi közt az oktatást, az egészségügyet, illetve ezen ágazatokban a szakemberképzést a megyékben.

Az igazgató arról is beszámolt, hogy január 27-ei adatok szerint az állami büdzséből a megyei költségvetésbe 90,3 millió hrivnya szubvenciós összeget utaltak át oktatási célokra, 71,5 millió hrivnyát az egészségügynek, 5,8 milliót pedig szakemberképzés finanszírozására. Eddig a januárra tervezett támogatások kétharmadát (66,6 százalékát) folyósították a megyének.

Petro Lazar bízik abban, hogy a jövőben az átutalások a jóváhagyott menet szerint (tíznaponta) fognak érkezni, ami biztosítja a munkabérek idejében való kifizetését, és fedezi a megyei intézmények támogatására szükséges kiadásokat.

A mukachevo.net nyomán.